Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929
60András VII. o. t., Tóth József VII. o. t., Heintz János VII. o. t. Az ünnepélyrendező bizottság tagjai : Turcsek László, Csipö Elemér, Csigi Lajos, VIII. oszt. tanulók és Kékessy István, Szekeres József, Fülöp Tibor VII. oszt. tanulók. Az ifjúsági alelnökhelyettes : Mányoky András VII. o. t. volt. Az alakuló, formális ülés után mindjárt hajlamankétet tartottunk. Minden tanuló felírta, hogy milyen különösebb hajlamot érez magában. Ezeket figyelembe véve az ifjúság nyilvános ülési szereplését úgy osztottuk be, hogy a kéthetenkinti gyűlések programmja mindig változatos legyen. Minden gyűlés előtt bírálóülést tartottunk. Az év folyamán beérkezett összesen 182 verses és prózai dolgozat. Ezek közül kitüntető dicsérettel 14 munkát, dicsérettel 80 művet, buzdításul 36 dolgozatot fogadtunk el. Átdolgozásra ajánlottunk 6 munkát és egészen elvetettünk 46 pályázatot. írásaikkal leginkább kitűntek : Jankovics Jenő VIII. o. t. hangulatos, finoman kidolgozott novelláival, Terzin Sándor VIII. o. t. komoly Ígéretként színesedő lirikus verseivel, Csaplár András VII. o. t. meglepően fejlődő lirai verseivel, Tóth József VII. o. t. erős formaérzéket sejtető lirai verseivel, Jordán János VII. o. t. és Günther József VIII. o. t. ügyes összetanulással minden ülést hangulatossá tettek szép muzsikájukkal. Mányoky András VII. o. t. alapos tanulmányon alapuló felolvasásával e nemben az idei évben a legnívósabbat nyújtotta. Bírálataival Kemény Lajos VIII. o. t. tünt ki. Az önképzőkör gyűlései közül kettőnek iskolai ünnepély jellege volt. Október 6-án a 13 aradi vértanú emlékét ünnepeltük. Az ünnepi beszédet Stier Mihály alelnök mondta. Az ünnepség legkiemelkedőbb száma Jordán Sándor VII. o. t. kiváló ügyességgel előadott szavalata volt. November 5-én Szent Imre kultuszának szentelte gyűlését az önképzőkör. Aranyi Imre VIII. o. t. hangulatos, mélyenszántó beszédet mondott, melyben a Szent Imre tisztelet fontosságát hangsúlyozta. Stier Mihály VIII. o. t. Szent Imre életéről olvasott fel, Bodnár János VIII. o. t. szavalt, Kékessy István VII. o. t. Brantl Ernő tanár úr kitűnő kíséretével ügyes melodráma előadónak bizonyult. Az önképzőkör külön ülésen emlékezett meg Mindszenty Gedeonról ; minden programmszám pályázat alapján jelöltetett ki. Ezen az ülésen tünt fel Török István VIII. o. t. finoman kolorált énekével, amelyben ezután többször gyönyörködött az önképzőköri ifjúság. Külön ülésen méltattuk Bethlen Gábor érdemeit, akinek 300 éves évfordulója volt ezidén. Az ünnepély magva Virágh Teofil tanár úr felolvasása volt, mely tárgyilagosan rajzolta meg a legkülönbözőbb megbírálásban részesült államférfiú egyéniségét. Ezen a gyűlésen Jordán Sándor VII. o. t. Sik Sándor : A vér himnusza c. költeményének elmélyült előadásával igazán remekelt. Minden szavalata újabb sikerét jelenti. Az önképzőkörnek járt a Tábortűz, a Pásztortűz, a Mathematikai és Fizikai Lapok, melyek az érdeklődők között körözési sorrendben jártak körül. Kisfaludy Károly centennáris ünnepségeinek megrendezése (1. Iskolai ünnepségek alatt!) hosszú ideig lefoglalta az egész ifjúságot s ezért egy hónapig még a gyűlések is szüneteltek. Magasi Artúr dr.