Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929

34 A lélektani kutatás előtt itt három cél lebeg. Először is pontosan körvonalazni kell, vájjon mi a tehetség, milyen sajátos feltételei és fajai vannak. Másodszor: ezek a tehetségfajok, milyen módszerekkel és kritériumok alapján ismerhetők fel a gyermeknél és ifjúnál. Harmadik a psychotechnikai feladat : az egyes hivatások vagy pályák követelte lelki tulajdonságok vizsgálata, mert csak ennek alapján lehet megállapítani, hogy a már felismert bizonyos tehetséget a maga értékes dispoziciói milyen pályára teszik eleve leginkább alkalmassá. Már itt megjegyezzük, hogy az említett szempontokból még igen sok tennivalója van a lélektannak és inkább feladatokról, mint eredményekről tudunk beszámolni. A különböző életpályákhoz különböző tehetségek szükségesek. Az egyiktől elsősorban lelkiismeretes pontosságot kiván munkája, a másiktól adott helyzetben a hirtelen, energikus eltalálás biztosságát. Az egyik utánoz, a másik tervez és kombinál, az egyiknek koncentrált figyelemmel lehet csak helytállni, a másiknak szétszórt, disztributív figyelemmel, az egyik hivatás mathematikai, a másik nyelvi készséget igényel, az egyik embernek jó szemének, a másiknak kitűnő fülének kell lennie, az egyik a személyekre, a másik a gondolatokra, a tényekre, helyekre, időre emlékezzék kifogástalanul. Az a tudós, akinek figyelmét minden jelentéktelen külső hatás elterelné, nem érdemelné meg a nevét, viszont keveset érne az a karmester, aki csak a kottákra vagy egyetlen hangra, hangszerre tudna figyelni. A mérnöknek mathematikai tehetség kell, a levelezőnek nyelvi. A vonatvezető s a hajó kormányosa kellő szinérzék nélkül temérdek bajnak és szerencsétlenségnek lenne a szülőoka. Ha tehát a kellő embereket, a kellő helyre akarjuk juttatni, meg kell ismernünk, vájjon kinek a birtokában van mindazon tehetség, amely a szóbanforgó pálya megfelelő betöltésének nélkülözhetetlen feltétele. A pályára való alkalmasság kísérleti megvizsgálásának első nyoma a vasúti és hajózási vállalatoknál alkalmazott egyéneknél történt, ahol a színvakság nagy szerencsétlenségeknek volt az okozója. Dalton, angol kémikus volt az első, aki magán a színvakságot észlelte 1794-ben A vasutaknál és a hajóknál ugyanis általában háromféle színes jelzést használnak, még pedig a vöröset a veszedelem, a zöldet a figyelem, a fehéret a szabad pálya jelzésére. Már most egy vörös-zöld színtévesztő (színvak) éppen a két legfontosabb jelzést a vöröset és a zöldet téveszti össze (sárgának látja). Azért ma már mindenki természetesnek találja, hogy vasúti és hajós szolgálatba lépő egyéneket megvizsgálják, vájjon nem színvakok-e. A szellemi képességek vizsgálatára ezután még sokáig nem is gondoltak. A gyakorlati irányú Amerikáé az érdem, hogy a villamoskocsivezetők, a hajóstisztek és telefonos tisztviselőnők munkájához megkövetelt lelki tulajdonságokra vonatkozóan, mintaszerű vizsgálatokat végzett. Az Amerikába szakadt német pszichológus, Münsterberg, egy nagy telefontársaság felkérésére, a telefonos kisasszonyok alkalmatosságát a következő módon vizsgálta meg: Először