Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929
A pályaválasztás kérdéséhez. Aki a magyar főiskolai ifjúság életét közelebbről vizsgálja, nem kis fogyatkozásként állapíthatja meg az előzetes tájékozottságnak azt a hiányát, amellyel ifjaink a főiskolákra-lépés alkalmával a felsőbb tanulmányok valamely szakiránya mellett döntenek és ezzel jórészt jövő életpályájuk felől is határoznak. Azok a sürgős kérdezősködések, amelyekkel a szülők és diákok rendszerint az iskolaév kezdetét közvetlenül megelőző napokban a főiskolás érdekeket fölkaroló intézményekhez fordulni szoktak, továbbá azok a gyakran előforduló tények, hogy a főiskolákra már beiratkozott egyének egy-két félév után oly nagy számban megváltoztatják tanulmányaik irányát vagy végkép felhagynak a felsőbb tanulmányokkal, beszédesen mutatják a jövő tanulmányok és a megfelelő életpályák felőli kellő tájékozottság hiányát. Pedig — s ez első tekintetre is világos — mind egyéni, mind nemzetgazdasági, társadalmi és kultúrpolitikai szempontból is igen fontos, hogy minden ember a maga helyén legyen, „der rechte Mann auf den rechten Platz", vagyis azt a helyet foglalja el a nemzet szervezetében mindenki, amely tehetségének és hajlamainak legjobban megfelel s ahol erőit a leghatékonyabban fejtheti ki. Epen ezért a kultura egyik igen fontos követelménye a határozatlan sejtések, az emberekkel való ide-oda kapkodó veszedelmes kísérletezések helyett a tehetségek és hajlamok olyan tudományos vizsgálata, mely az életpályáknak a nemzet organizmusában a legmegfelelőbb megoszlását előkészíti s így a nemzet értékes erőinek leghatékonyabb kifejlesztését elősegíti. Ha mindezen meggondolásokhoz hozzávesszük még az egyes életpályákon való elhelyezkedés sajátos magyar viszonyainkból származó nehézségeit, továbbá, hogy a megfelelő életpályaválasztástól nemcsak idiglenes, földi boldogulásunk, hanem örök érdekeink is függnek, akkor megértjük azt, hogy mennyire aktuális dolog ma a pályaválasztás kérdéseiről elmélkedni. Hogy minő konkrét életpályák vannak ? — az egyes életpályáknak mik a követelményei, előnyei és hátrányai ? — alkalmas-e az illető személy azon pályára ? — megvannak-e benne azon lelki és testi tulajdonságok, amelyek alkalmassá teszik a szóban forgó pálya kötelességeinek teljesítésére? — ilyen