Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929

f Mladoniczky Ignác, corsolai c. püspök, a győri székeskáptalan nagyprépostja. 1840-1930. Nemcsak élete volt fölemelő és magasztos, hanem utolsó útja is szerény szükséglakásából örök nyugvóhelyére, a karmelita atyák csöndes kriptájába. Az impozáns részvétben, mely február 21-ének derűs délutánján társadalmunk minden rétegét: hivatalos és nem hivatalos előkelőségeit és az egyszerű népnek hatalmas tömegét egyaránt koporsója után sorakoztatta, az a spontán, szívből fakadó tisztelet jutott kifejezésre, mely a megboldogult iránt már régóta ott élt a lelkek mélyén és csak alkalomra várt, hogy megható módon megnyilatkozzék. Es mindnyájunk szívében, kik utolsó útjára elkísértük, nem a gyász és fájdalom közönséges, mindennapi érzelmei keltek szárnyra. Ezeknél sokkal fölemelőbb, magasztosabb érzés töltötte el lelkünket. Hány fiatal élet fakadó reményeit, hány delelő férfipálya letörését kell itt a földön szomorúan megsiratnunk — miért öltözzék hát lelkünk gyászba, miért keseregjünk akkor, midőn a halál nem végez erőszakos, romboló munkát, hanem egy szép harmonikus emberélet esik le érett gyümölcsként nesztelenül az élet fájáról, miután elérte a természetes kor végső határát és betöltötte itt a földön a „hű szolgá"-nak hivatását oly példaadó módon, mint a megboldogult. Egy ilyen életnek és végnek szemlélete a fájdalom és gyász lesújtó érzelmei helyett inkább azt a fölemelő érzést váltja ki lelkünkből, mely egy nemes, puritán ember emlékéhez haló porában fűződik. Az a szegényes kriptalakás, melyet a megboldogult a földi lemondás szolgáival lelki testvériességben megosztott, valóban szimbolikus jelentésű képe az ő életének. A földi dísz, méltóságok és kitüntetések mellett is, melyek életét külsőleg ékesítették, lelke egyszerű és puritán maradt. Az anyagi javaknak, melyek rendelkezésére állottak, mindig csak hűséges sáfárjául, de nem birtokosául tekintette magát.