Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

85 sunk a minket megillető integer édesanyához: a nagy magyar hazához. Küzdelemre, a jövő élet küzdelmeire iparkodtunk magunkat edzeni és tehet­ségünkhöz képest jó munkát végezni csapatban, rajban, őrsben és egyénen­ként Amikor tehettük, szabadba mentünk. A csapat történetében lényeges és örvendetes mozzanat az, hogy sikerült megszervezni az öreg cserkészetet, melynek jelenleg 42 okleveles és egyetemi hallgatókból álló tagja van s amely a csapatnak keretein belül, mint öreg raj fejt ki szép aktivitást. Ezek mindnyájan intézetünk növendékei voltak. A Budapesten tartozkodó egyetemi hallgatók öreg cserkész munkája abban állt, hogy tanulmányaik lelkiismeretes elvégzése mellett, ahol és amikor lehet, cserkész életet éltek, gyakorolták a cserkész erényeket és hogy a csapattal az érintkezést fenntartsák, Stőhr Sándor, segédtiszt, szigorló orvos vezetése mellett havonkint egyszer összejöttek megbeszélésre, amiről a parancsnoknak jelentést küldtek. Az itthoniak pedig aktiv munkával kapcso­lódtak bele a csapat életébe. Jelenleg a csapat öreg rajának a tagjai a követ­kezők : Bende István dr., Csermák Ferenc, Csizmadia Andor, Dalló Gyula, Eberth Jenő, Fritz Ferenc dr., Galatzer Walter, Halmi Dénes dr., Halmi Jenő dr , Hamburger Tibor, Hencz Imre, Horváth Endre, Horváth István, Hótay Kálmán, Jeney Lajos, Kammerlóher József dr., Kocsis Sándor, Kovács László, Lebisch László, Leyrer Hugó, Légmann István, Matuschek István, Mesterovics Iván, Nagy István, Nagy József, Németh István, Ormándy János, Osztovics József dr., Palovits Gábor, Pardavi Ferenc, Polák Károly, Polony Zoltán, Regenye János, Rothstetter Elemér, Schöpf Zoltán, Schultz Béla, Soós László, Szalay Ferenc dr., Stőhr Sándor, Tar János, Tóth László, Tölösi Imre, Veöreös Miklós dr. Az öregcserkészet megszervezése tette lehetővé azt, hogy a csapatban fontos szervezési munkálatokat végezhettünk. 9—10 éves tapasztalatukat és ismereteiket értékesítve örömmel álltak a parancsnokság mellé, hogy a kis cserkészeket, akikben testvérüket látták, mindenben precízen kiképezzék. Megalakítottuk a mentöörsöt, melynek 12 tagja Halmi Dénes dr. kórházi orvos, öregcserkész buzgó fáradozása, oktatása által valóságos kis mentő­orvossá vált. Gyakorlati órákat a kórházban vettek. A lelkes és önzetlen vezetőnek, aki szakszerűen felszerelt mentőládával lepett meg bennünket, itt is hálás köszönetet mondunk Junius 10-én Dr. Halmi Dénes és Schmuck Paszkál vezetése mellett megtekintették és tanulmányozták a győri Mentő­egyesület felszerelését. Megalakult a műszaki raj Pollák Károly és Tar János öregcserkészek vezetése mellett, akik nagy elfoglaltságuk mellett is ponto­san megtartották hetenkint összejövetelüket és sok praktikus dologra taní­tották meg az elméletiek mellett a fiukat. A műszaki raj Nyulfalura és Nagyécsre rendezett kirándulásuk alkalmával igyekezett az elméleti ismerete­ket gyakorlatilag megvalósítani. Az újonnan megszervezett cserkész énekkar Brantl Ernő tiszt és Fritz Ferenc dr , öregcserkész vezetésével igen szép eredményeket ért el. Jelentős fordulat állt be csapatunk életében azáltal is,

Next

/
Thumbnails
Contents