Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

86 hogy a parancsnok az eddig is szép sikereket aratott fúvós-zenekart kibőví­tette. Vettünk egy pneumatikus kerekeken járó dobkocsival együtt 36 hang­szert 3700 pengő értékben, amely az intézet hozzájárulásából, az évközben rendezett ünnepélyek jövedelméből és Győr városának kulturcélokat szolgáló bőkezű adakozása folytán már ki van fizetve. A rossz hangszereket kiselej­teztük. Jelenleg a fuvós-zenekar tagjainak száma 43, akik a téli hónapokban négy zenész-katona vezetése mellett nyertek kiképzést, április hó 5.-étől kezdve pedig Ekker Lajos törzsőrmester fáradhatatlan munkájának és derék zenészeinek köszönhető a nem remélt gyors és szép eredmény. Ezzel pár­huzamosan alakítottuk meg a szalon-zenekart 19 taggal, amelynek sikereit nem egyszer tapsolta meg a hálás győri közönség. Vezetője Dalló Gyula, joghallgató, segédtiszt minden szabad idejét ennek szentelte. Jelenleg alakuló­ban van a vízi cserkészet és a vén-cserkészet, amely a következő tanév elején szintén belekapcsolódik mozgalmas életünkbe. Az öregcserkészek segítségé­vel megalakítottuk a cserkész fegyelmi bizottságot, amely nemcsak papiroson, hamem a valóságban is szépen működik. Megszervezte Halmi Jenő dr., járás­birósági jegyző, öregcserkész. A fegyelmi bizottság két tanácsból áll, mind­két tanácsnak elnöke a cserkészcsapat parancsnoka. /. Helyi tanács : Elnök : Schadl Jenő kir. ítélőtáblai biró. Tagok: Bende István dr., Kojanitz Mihály, Kammerlóher József dr., Pótbirák: Rothstetter Elemér, Nagy József. II. Tábori tanács: Elnök: Szabó Gusztáv hadbíró alezredes. Tagok: Schmuck Paszkál, Halmi Jenő dr., Osztovics József dr. Pótbirák: Dalló Gyula, Schöpf Zoltán. Helyi tanács jegyzőkönyvvezetője : Csizmadia Andor, tábori tanács jegyző­könyvvezetője : Soós László. Ellenőrző megbízott Tar János. — Derék és elismerésre méltó munkát végzett Horváth István segédtiszt és Rothstetter Elemér segédtiszt, akik közvetlenségükkel csodálatos módon meg tudták közelíteni kis cserkésztestvéreik lelkületét. A 15 őrs hetenként megtartotta az őrsi összejöveteleket, havonkint a csapat — és raj összejöveteleket. Csendben és visszavonultan végzett belső munkánk közben nem feled­keztünk meg a cserkész propaganda alkalmairól sem. Nyilvános csapatgyülé­seket rendeztünk a szülők és a cserkészet iránt érdeklődők bevonásával, amelyeken a végzett munkánkról szóló beszámolókkal, előadással, szavalat-, színdarab-, ének- és zenével véltünk szolgálatot tenni az eszmének. A nyil­vános csapatgyülések nagy tetszésre találtak a közönségnél. Csapatunk több esetben vonult ki : ott voltunk a Hercegprímás úr O Eminenciájának fogadtatásánál, résztvettünk a tábori püspök úr szentelésén, a repülő napon, a hősök emlékére rendezett ünnepségen, a húsvéti feltámadási és úrnapi körmeneten stb. Fényes erkölcsi és anyagi sikerrel rendezett cserkész-esté­lyünk volt február hó 4.-én a Royal összes termeiben, melynek falai szinte kicsinynek bizonyultak. Rendezték a cserkészmamák és öregcserkészek. Az 1400 éves jubileumát ülő Rend sorozatos ünnepségei között méltán foglal helyet az a — cserkészetünkben — esemény számba menő zenés matiné, melyet csapatunk egyesített fúvós- és vonós-zenekara rendezett ápri-

Next

/
Thumbnails
Contents