Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

32 Feltűnő talán, hogy nem szóltunk Árpádházi királyaink bencés monostorainak vallásos tevékenységéről, pedig monostoraink alapításának fő célja éppen az imádság, az istentisztelet végzése volt. Tudatosan nem részleteztük őseink enemű működését, minthogy nem az volt írásunk célja, hogy a szerzetesek életének folyását, hanem, hogy működésüknek, a kultúra terjesztése és művelése terén végzett munkájuknak eredményét megállapítsuk. Annál inkább értékelhető ez az eredmény, minél bizonyosabb, hogy az imádság és az istentiszteleti tevékenység a szerzetesi élet munkaidejének nagyobb felét foglalta le. E téren kifejtett fáradozásaiknak beszédes bizonysága volt, hogy nem is egészen száz év alatt a magyarság lelkét megnyerték a keresztény eszméknek. A Respublica Christianat egy értékes nemzet erejével erősítették, a nemzet lelki üdvének a pápával közösségben való munkálatát lehetővé tették. De eléggé nem hangsúlyozható azon működésük, mellyel a klasszikus műveltségnek is részesévé tették a magyarságot s ezzel megvetették mai műveltségünk alapját. 2. A tatárjárásig nyolcvanegy bencés monostor vett részt az eddig vázolt művelődési munkában. A tatárjárással azonban lezárult a bencés nagy alkotások kora. Ennek több oka volt. Míg az első alapvetés munkáját kellett végezni, fokozottabb volt a tevékenység és feltűnőbb az eredmény. Az alapok lerakásán túl már csak a meglevő alapokon való továbbépítés munkája folyt s ez bizonyára nem olyan feltűnő, mert természetes következmény és folytatás szinében tűnik fel. Ezt a munkát már nem érdemnek, hanem kötelességnek szokás tekinteni. Azonkívül a XII. század közepe óta már nemcsak bencések dolgoztak a magyar művelődés nagy kertjében. A ciszterciek és premontreiek a XII. század közepén, a szentferencrendiek és szentdomonkosrendiek a XIII. század első felében, a magyar pálosok ugyanezen század közepe óta méltó, friss erejű versenytársai lettek a bencéseknek. A külföldről jövő szerzetesrendek a külföld műveltségének új eredményeit hozták magukkal és az első buzgalom fokozottabb tevékenységben nyilvánúlt meg. A bencések a magukfejlesztette műveltségben már bizonyos mozdulatlanságra, holtpontra jutottak, bár a meglevő kultúrintézmények fenntartásában nélkülözhetetlenek voltak továbbra is. Ez a tevékenység azonban már nagy eredmények nélkül folyt, a nemzet figyelmét és érdeklődését a régi mértékben már nem tudják foglalkoztatni. Közben új kultúreszmék indulnak hódító útra, harcosai közt már a világiak is mindinkább szerephez jutnak. A renaissance és humanizmus életre kelti az addig szunnyadó római pogány szellemet és, bár az Egyház igazi hivatásáról megfeledkezve kelleténél jobban vesz részt e mozgalomban is, divatossá válik a korábbi századok elsősorban keresztény műveltségét lekicsinyelni, sőt támadni. Ez azonban szellemi harc volt és nem idézett volna elő összeomlást a magyar szerzetesi életben. Amennyiben a szerzetesi fegyelem és élet elhanyatlása bekövetkezett, mindig voltak lánglelkű reformátorok, akik az új virágzást ki tudták harcolni. Sikerült ee még olyan esetekben is, amikor