Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

97 Miből mit és mennyit öleljen föl az iskola, problémája volt e kérdés a folyó évi május 14-én dr. Dsida Ottó főigazgató úr elnöklete alatt tartott, kitűnően sikerült, soproni, igazgatói értekezletnek is. Ott is fölvetődött, a győri helyi lapokban pedig cikksorozatok tárgya volt, melyik iskola-forma oldja meg jobban az életre-nevelés föladatát. Az életre-nevelésen természetesen nem érthetjük az erre, vagy arra szakpályára való direkt előkészítést. Az életrevalóság mint eredmény sok eredőből tevődik össze. Az eredmény szempontjából mindig a kiváló tanár, a tehetséges tanítvány volt és lesz a legfontosabb. Ami mégis az egyes tárgyakat illeti, ha az emberi nívó emelése, az ember belső értékének kifejlesztése szemszögéből tekintjük a dolgot, akkor kétségtelen, hogy neves tanárokban, kiváló növendékekben gazdag tradiciójú gimnázium humanisztikus tárgyainak nagyobb az emberformáló erejük, már csak azért is, mert többet foglalkoznak az Ember-rel. A reális iskola viszont meg jobban megismertet a tárgyi világgal, melybe az embernek bele kell állnia. A humanisztikus iskola természeténél fogva inkább befelé, a reális iskola pedig a tanított tárgyak természeténél fogva inkább kifelé néz. Ha csak kifelé néz: üres, tartalmatlan lesz; ha csak befelé néz: fejét zúzhatja be az ember. Az igazság tehát középen van. Iskolára van szükség, mely az emberformálást legalább is egyenrangúnak tekinti az adatok, az ismeretek közlésével ; a nemes jellemet a világba látó, nyitott szemmel. Iskolára, mely a mai átmeneti állapot bizonytalansága helyett intézményesen megoldja a valláserkölcsi, tudást gyarapító, művészeti és testképző nevelés követelményeinek egyensúlyát. A tervbevett tihanyi középiskolát csak mint egy boldog cserkésztanyát tudjuk elképzelni, hol a kifáradt, koravén ifjúság helyett új embertípus nevelődik. Szeretjük a cserkészetet azért is, mert visszaidéz valamit az evangeliumi boldog egyszerűségből, mikor még időt szakíthatott az ember arra is, hogy a szabad ég alatt tanyázva az Isten teremtett világába gyönyörködjék A „sietni, sietni" — habzsolni, habzsolni muszáj világából arra is, hogy önmagát megtagadja, fegyelmezze, legyőzze, egyszóval arra is, hogy úr legyen ! Aki ez óhajtásra kielégítő feleletet ad, az — magától értetődik — nemcsak az új középiskola kérdését fejti meg; az kiegyezteti a keresztény középkor nyugodt, derűs szemlélődését a jelen átmeneti kornak lázas élniakarásával Az egy új, kiforrott, boldogabb korszak hajnalát hívogatja. 5. Fegyelmezés. A tanári értekezletek az elmúlt iskolai év folyamán ismételten foglalkoztak a fegyelmezés kérdésével. A fegyelmen magától értelőleg sohasem a külső, rákényszerített fegyelmet, a drillt, hanem mindig a belső, a lélekből fakadó, pedagógiai fegyelmet értettük. A fegyelem a rend alapja. Rend nélkül pedig okszerű és céltudatos munka nincs. Komoly, következetes és egyöntetű akarással kellemesebbé teheti a tanári kar a maga számára az iskolai életet, a tanulót pedig előkészíti a jobb, szebb, igazabb magyar 7