Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1927

32 A teremben a Nemzeti Újság fotóriportere készített fölvételeket. Tizenegy órakor érkezett meg dr. Bárdos Rémig főapát úr. A tanári testület a dobogó két oldalán foglalt helyet. Az ünnep a Himnusszal kezdődött. Azután a zenekar, Éberth Jenő vezetésével, két szép részletet játszott a Parasztbecsületből. Bárdos Rémig dr. főapát, a maga, az iskolatársak és tanártestület nevében szólott, a mult és a jelen emlékeiről, amely megvédelmezi a jövendőt. Kedves, meleg hangon üdvözölte iskolatársait, a megjelenteket és a diszgyülést megnyitotta. Szodfriedt József felsőházi tag, ny. főispán, aki 50 évvel ezelőtt maturált az intézetben, lépett az emelvényre, a jelenlevők tapsai között. Nemcsak a viszontlátás öröme, hanem a bencések rendjéről, a tanítóiról való hálás megemlékezés hozta ide. Szavai őszinték, mint az érzései. Hálával és szeretettel hajlik meg az előtt a Bencés-rend előtt, amely tízszer száz esztendő óta végzi áldásos munkáját, amelylyel a magyarokat a kulturnemzetek sorába emelte. Pannonhalma a nemzet tanítója: ezer év óta polgárokat nevel, ápolja a tudományt és éleszti a hazaszeretet lángját. Munkájának erejéből ma sem veszített. Megemlékezik az elhunytakról s a ma élő tanárokról, akik a vallásosságra, kötelességtudásra, emberbecsülésre és hazaszeretetre tanították. Kijelenti, hogy az Isten és szülei után, tanárainak köszönheti azt, amit az életben elért. Mély hálával köszönti a Rendet, a Főapátot és Isten bő áldását kéri további működésükre. Utána Bély Andor emelkedett szólásra, ki elesett hősi tanítványink emléktábláit a következő szavakkal adta át: Méltóságos Főapát Ur! » Igen tisztelt Uraim, kedves Barátaim! Az értékes emberi képességek között gyakran a legkedvesebb szolgálatot teszi nekünk a visszaemlékezés, amely nemcsak szép óráinkat varázsolja még szebbé, de örömöt és sokszor vigasztalást ad a nehéz napjankban is. Mert az a rózsás üveg, amelyet visszaemlékezésünk szemünk elé von, az idők folyásával mind rózsásabbá válik és nemcsak eltakarja, de egyenesen a legszebb színekben festi meg még multunk azon eseményeit is, amelyek akkor régen, amikor megtörténtek, talán sötét felhőt vontak életünk egére. A mai nap itt nekünk ezeknek a visszaemlékezéseknek drága ünnepe és mégis — én kénytelen vagyok megállítani a boldog visszaemlékezések rózsás fonalát — és ép a mai napon a szivünk kötelező parancsszava szerint rá kell hivnom figyelmüket, hogy vannak mindnyájunk életének olyan fájó pontjai, amelyeket szivünk vérével fes-