Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1927

ai szégyenkezni miattunk. Megálltuk helyünket az életben, valamennyien vittük valamire. De amig Ti megmaradtatok, megmaradtatok magyarnak, mi négyen elvesztettük a legnagyobbat, amit csak ember elveszthet, a hazát! Irigykedve olvastam, bevallom, hogy négy kivételével a többieket ez a csapás nem érte. Csak mi négyen tudjuk és érezzük, hogy mit jelent ez. Mit jelent titokban magunkat magyarnak vallhatni, mit jelent a nemzeti szinü zászlót fiókba zárni, mit jelent megalázkodni a mindennapi kenyérért és zsebrevágni sértéseket, amiket a világ legocsmányabb nemzete napról-napra elkövet! Adjatok hálát az Istennek, hogy csak négyen szenvedünk és ha az elesett és meghalt társainkért imádkoztok, imádkozzatok értünk, a mi felszabadulásunkért is, mert higyjétek el, azok már nem szenvednek, mi 10 éve, hogy haldoklunk! Bocsássatok meg, hogy nem megyek közétek, mentsetek ki és adjátok át szeretetteljes üdvözleteimet és hálatelt köszönetemet osztálytársainknak és tanárainknak, sokszor ölel N. N. Lehetetlenség meghatottság nélkül olvasni e sorokat, melynek szerzőjét csak azért nem emlíjük fel, mert nem akarjuk kiszolgáltatni martalócainak. A levelet azonban íme átadom tanítványainknak, hogy jegyezzék fel azon számlára, melynek egyetlen tételét sem szabad feledni. így lett ünnepélyünk a fájdalom és öröm vegyülete. Egyik szemünkkel sírtunk, másikkal nevettünk. De felemelő volt mindakettő. Ily hangulatban sokáig voltunk együtt öreg diákok. Másnap 10 órakor dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát Pfannl Jenő alezredes és Ifjú Lajos dr. táblabíró minisztrálása mellett szent misét mondott templomunk főoltáránál, mig a többi hat oltár előtt egyegy évfolyam papja misézett saját iskolatársainak segédletével. A templomot zsúfolásig megtöltötték a jelenlévők: ifjú és öregdiákok, vendégek egyaránt, és amikor a Boldogasszony Anyánk éneke felhangzott, sok lehajtott arcról igyekeztek lelopni egy tolakodó könnyet. Díszülés a gimnáziumban. Istentisztelet után a tekintélyes társáság a gimnázium épületébe vonult. A folyosókon s a két emelet lépcsőházában, az iskola mai fiatalsága állott jobbról-balról eleven sorfalat, osztályfőnökeik és tanáraikkal együtt. A terem dobogóján az intézeti zászlók, az ifjúsági zenekar és Zászlós István pordányi hősök emlékének gipszmodellje, alján a háborúban elveszett osztálytársak két fehérmárvány emléktáblája, virágdíszben várta a főapát megjelenését. A terem hátsó részében a gimnázium felső osztályainak növendékei állottak.