Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926

3 nek főbb okait: mindenek előtt a pedagógiai okát, hogy t. i.amai fiatalság elé oda kell állítanunk dicső például a régi multat, a régi nemes törekvéseket, hogy azoknak vonzó példája is hozzá­járuljon ahhoz, hogy tanítványainkat lehetőleg 1 elvonjuk a mai kor miazmás levegőjétől. De önmagiáiban is meg kell ünneplel­nünk 300 éves fennállásunknak évfordulóját, mert a magyar kultúrában ilyen távlat már önmagában is nagy értéket kép­visel és hálával tartozunk azok iránt, kik munkásságukkal és • önfeláldozásukkal ezen értékeket megteremtették. A tanári kar sokat gondolkozott azon, miféle emlékkel örökítse meg intéze­tünk ezen nagy ünnepét, azonban azt találta, hogy az ősök (inten­ció j ál akkor közelítjük meg a legjobban, ha az általuk :sok fárad­sággal és utánjárással megteremtett intézeti alapokat — szegény tanítványaink istápolásául — a lehetőség szerint felújítjuk. — (Általános helyeslés.) Hogy azonban 300 éves jubileumunknak egyéb emléke is legyen, szt. Orsolya győri leányainál szorgos munkával készül a jubileumi ünnepségeken felavatandó zászló, mely hivatva lesz az elkövetkezendő 4-ik század programmját képviselni. Midőn az egybegyűlt tanítványok az előadott tervezetet el­fogadták. egyúttal megalkották a plenáris bizottságot az ünnep­ségek előkészítésére, melynek elnökéül egyhangúlag dr. felpéci Peiz Lajos felsőházi tagot, egészségügyi főtanácsost kérték fel; majd pedig megalkották a következő szakosztályokat: 1. Az ün­nepségek előkészítését a gimnázium tanári karára Dizták; 2. pénz­ügyi bizottságot alkottak, melynek tagjai lettek Éberth Géza vá­rosi tanácsos elnöklete alatt: Dr. Bély Andor ügyvéd, dr. Drobni Lajos ügyvéd, dr. Fekete Ödön ügyvéd, dr. György Ká­roly ügyvéd, dr. H ász István theol. tanár, dr. Horváth József városi aljegyző, dr. Kallós Henrik ügyvéd, dr. Kiss Aurél ügy­véd. Lindauer Ferenc pénzügyi főtanácsos, dr. Némethy Ernő várm. másodfőjegyző, Schüller Mátyás bencés tanár, Sípos Mihály városi főszámvevő, dr. Späth Gyula városi tanácsos, dr. Weisz Andor törv. biró ; 3. A tanítványok meghívását, fogadását, elszállásolását végző bizottság elnökévé Schadl Jenő kir. Ítélő­táblai birót választották, tagjai lettek pedig 1: dr. Koller Jenő városi tanácsos, mint alelnök, továbbá: dr. Csukly Zoltán rendőr­fogalmazó, dr. Czopf Ferenc törvényszéki titkár, dr. Füves Ká­roly ügyvéd, dr. Hahn Géza tb. főszolgabíró, dr. Kövér Lajos papnevelőintézeti vicerector, Kojanitz Mihály banktisztviselő, Pokorny Miklós püspöki titkár, dr. Radó Richárd ügyvéd, Rei­ner Gyula plébános, Szily Zoltán dr. kir. Ítélőtáblai bíró, Szabó Kálmán nevelőintézeti igazgató, dr. Vélsz Aladár városi tisztelet-

Next

/
Thumbnails
Contents