Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926
4 beli főügyész, a bizottság' jegyzője, Véssey Mihály miniszteri tanácsos. Az alosztályok kijelölése után dr. Laky Vilmos bencés tanár mutatta be a tervezet első vázlatát, mely a bizottságok munkájának kiinduló pontját alkotta. Jelezte, hogy Harsányi Lajos költő tanítványunk vállalta a színházi díszelőadás megírását, a prológra dr. Mentes Mihály theologiai tanárt kérték fel; és lehetőleg az összes darabok saját tanítványaink tollából kerülnek ki. Színházi előadás után lampionos felvonulás lesz összes régi és mostani tanítványaink bevonásával, majd a két napra tervezett ünnepség második napján lesz a zenés ébresztő, a zászlószentelő szentmise a bencés templomban, ugyanakkor tábori mise a Széchenyi-téren, majd utána diszgyülés a városházán, végül közös ebéd. Az érkezések. A rendezés igazgatását tehát a nagybizottságból kiküldött ünneprendező, elszállásoló és pénzügyi bizottság végezte, Inelyhez járult a bizottsági tagokból megalakított központi iroda és fogadó iroda. A központi iroda a gimnázium tanári termében május 23. napjától kezdődőleg működött, délelőtt 11—12 és délután 4—6 óra között. Hozzá kellett fordulni az [ünnepségekkel kapcsolatos minden felvilágosításért. Itt futottak össze a rendezés szerteágazó szálai, innét küldtek szét közel másfélezer meghívót, itt árulták az ünnepségek jegyeit. A központi irodában dr. Laky Vilmos és Raduányi Rajner bencés tanárok dicséretes tevékenységet fejtettek ki. A meghívókra történt jelentkezések egyre sűrűbben érkeztek úgyannyira, hogy az ünnepségek (előtt már néhány nappal az összes jegyeket szétosztották és a később érkező igényeket már egyáltalán nem tudták 'kielégíteni. A fogadó iroda május 27. napjától kezdődőleg a vasúti állomás oktató helyiségében helyezkedett el. Fogadta a vidéki vendégeket. kiosztotta számukra az ünnepségek napirendjét, a szállásutalványokat és a jegyeket. Az előre megállapított programm szerint az elszállásoló bizottság tagjai és karszalagos tanítványaink állottak a fogadó iroda vezetőjének, Radványi Rajnernek segítségére. Egyébként az egyes perronokon még tájékoztató táblák is állottak a fogadó iroda könnyebb feltalálására. Reitter Alajos esztergomi bencés tanítvány, állomásfőnök ur a legnagyobb előzékenységgel állott mindenütt jóleső segítségünkre. A jó Isten jutalmazza meg előzékenységét. Május 27-én megindult érkező vendégeink áradata és tartott egészen 29,-ikéig szakadatlanul. Dr. Bárdos Rémig pannon-