Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926
29 szintén a történelem, irodalomtörténet és a művészi rajzórákon folyik a művészi oktatás. Uj tárgyakkal is folytak kísérletezések. Két okból történtek ez^k. Egyrészt közelebb akarták vinni az iskolát az élethez, másrészt a forradalmak tanulságai rámutattak bizonyos hiányokra. Az első szempontból rendelték el a kommunizmus bukása után a gyorsírás és egészségtan tanítását, a második szempontból az emberföldrajzot, a közgazdasági, jogi és szociális ismeretek előadását. Közülük legtovább tanították a közgazdasági és társadalmi ismereteket a VIII. osztályban s az egészségtant a YII.-ben. Ez utóbbinak a tanítása állandónak Ígérkezik. A III. és IV. osztályban azonban csak két-három évig voltak a közgazdasági és jogi ismeretek, a gyorsírás és az emberföldrajz tantárgyak. A tanári karoktól véleményt kért a felsőbb hatóság e tantárgyak felől. A vélemények elismerték a gyakorlati értéket és szükségszerűséget, de kénytelenek voltak felemlíteni, hogy a rájuk fordított idő kevés, pedig még a kevés óraszám mellett is a diákság túlterhelését fokozza. Ekkor aztán a minisztérium beszüntette tanításukat. A természetrajzi oktatás a XX. század első éveiben tapasztalható ingadozások, bizonytalanságok óta változatlan, minthogy bizonyos egyensúlyi helyzetet tudott a tananjag, az óraszám és a diákság szellemi képességei közt kialakítani a gyakorlat. A rajzoló geometria tanítása az alsó négy osztályban a mennyiségtan keretében történik. A rajz technikai része különvált tőle *s heti két órában tanítják. A felső osztályokban is kötelező lett a művészi rajz tanítása. A tanulás azonban nem kötelezíő s így intézetünkben a rajzórákra jelentkező alig akad. Hittanból 1908 táján uj tárgy lett az apologetika a VIII. osztályban. A többi tárgyban szintén kialakult egy, alig változó helyzet. Változást inkább az anyagban idézett elő egyes — filozofiai és természettudományi — tudományok továbbfejlődésének, tudományos eredményeinek szükséges felvétele. Az előadási órák még a század elején is délelőtt és délután voltak. Minden osztály előadást hallgatott délelőtt 8—12 óráig és hétfőn délután 2—4 óráig; a felső osztályuaknak ezenkívül még 1 csütörtökön délután 2—4-ig voltak előadási óráik. Ma csak délelőtt vannak előadások 8—13 óráig; délután csak a két felső osztály tornaóráját kell tartani. A szabad délutánokon tanítjuk a rendkívüli tantárgyakat és tartjuk a különféle ifjúsági egyesületek összejöveteleit.