Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926

24 A zászlóanya szavaira felállott dr. Komonczy Gásápr igazgató és az uj zászlót a következő szavakkal vette át: Méltóságos elnöklő Főapát Ur ! Méltósgos Zászlóanya ! Kegyelmességtek ! Méltóságtok ! Kedves Tanítványaink és Vendégeink ! Ha valaha életem egy-két múló pillanatáért áldóan hajoltam meg az isteni szent Gondviselés előtt, most e jelen pillanatban, 300 éves jubileumunk e szép ünnepén hódolattal borulok le áldó keze előtt> mert úgy érzem, hogy ma bennünket, bencés diákokat az isteni elhivatottságnak egy különös kegyelme zsong körül ; úgy érezem, hogy a reám szegzett száz és száz tekintet a lelkesedésnek ebben a fokozott szent órájában ,égő csipkebokorrá alakul át, melyen keresztül a sziveknek féltve őrzött titkos rekeszéből felém zuhog ezer és ezer áhitat, ezer és ezer szent ige, a hangulatoknak ezer és ezer akkordja, melyekből vezérhangként kicsendül a jövő reményeknek beethoweni kinos küzdelme, és kíséretként a mult elsimult szent erőfeszítése és összeroppanása. Valamikor, igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem is olyan régen mint ezen intézet kis diákjai más zászló alatt bandukoltunk. De tehetünk-e róla, ha az idő vasfoga, ez a kérlelhetetlen ananké foszlányokra tépte. A magja, a centruma ugyanaz volt, mint a mostani új zászlóé, egyik oldalán Szent Benedek, a másikon Szent Imre ; a perifériája azonban más volt. Szines, teleirt, gazdag és szép. Ott volt a szinek között a teljes hármas halom ; ott volt a kincses Bánát, a Délvidék, az erdős Felvidék és a kincses Erdélynek hófödte hegyei ; fennragyogott a királyi zászló és ott volt alatta minden magyar. Istenem ! de más világ volt, de más zászló volt az. Hordoztuk és mentünk utána ; bálványoztuk, mint Grál szent serlegét ; szívtuk tiszta és boldog levegőjét és magunk is önfeledten boldogok voltunk, mikor Petőfi zúgó lelke viharzott a Kárpátoktól le az Adriáig. Ma már ezt a verset nem szavalhatjuk. Ma már ezt a régi zászlót nem hordozhatjuk. Szétfoszlott, mert reánehezedett az ananké. Fáj ez nekünk, nagyon fáj. Hiszen hányan siettek közülünk a megmentésére, hányan pihennek érte jeltelen sírokban, hány áldozta fel érte reményeit, problémáit, boldogságát és örömeit ; hány, de hány özvegy és árva áldoz érte ma is a lemondásnak és nélkülözésnek örök mécsesével ; de hát csak reánehezedett az ananké és néhány év előtt egészen szertefoszlott a régi zászlónk. így mentünk el szent Orsolyának győri leányaihoz és megkértük őket, hogy készítsenek nekünk egy új zászlót. A magja ugyanaz, mint a régi, gyönyörű munka, de a perifériája nem.