Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1925

5 Amilyen a magyarsága, olyan volt általában az ő jelleme : nyilt, egyenes, szókimondó és bátor, sokszor szinte az óvatosságig. Azokat a konvencionális hazugságokat, melyek a társas érintkezésben — mint mondani szokás — szinte elkerülhetetlenek, ő nem ismerte. Ami neki nem tetszett, azt mindenkivel szemben megmutatta, aki neki nem kellett, annak nem tudott kedves és barátságos arcot mutatni. De voltak másrészt jellemének oly vonásai is, melyekkel nagyon is kedveltté és népszerűvé tudta tenni magát. Az oly körben, mely neki konveniált, ő volt a társaság lelke. Ilyenkor szelleme kifogyhatatlanul szórta szikráit, elmés ötleteit és mondásait. A szellemi derű, a jókedv neki lelki szükséglet volt, a pihenés szükséglete, a munka nehéz órái, napjai után, mert ő a szónak legkomolyabb értelmében a munka embere volt. Aki rendet tart önmagában és dolgaiban, az mindenekelőtt az idővel bánik takarékosan és célszerűen. E tekintetben őt mintaképül lehetett állítani. így magyarázható nála, hogy sokirányú elfoglaltsága sohasem vált rovására tulajdonképpeni hivatásának, iskolai munkájának. A 30 éves tanár kiváló szaktudása és pedagógiai gyakorlata mellett is órárólórára oly lelkiismeretesen készült, ahogyan a kezdő tanárnak kell az előadásra elkészülnie. Tanítványainak nagy tömege tanúskodhatnék róla, mily komoly munka folyt az ő óráin, mily pedagógiai rendszerességgel és nem óráról-órára változó ötletességgel vezette őket tanulmányaikban. A fegyelmezésben a bölcs szigort mindenkor türelemmel és megértéssel tudta egyesíteni. A becéző szeretetnek nem volt barátja. Az a komolyság jutott kifejezésre iskolai munkájában, mely a diákban a tekintély elvét neveli. De emellett volt gondja arra is, bogy az állandóan megfeszített húr el ne pattanjon. Mert birtokában lévén annak a ritka adománynak, melyet pedagógi humornak szoktak nevezni, a komoly munkát gyakran fűszerezte egy kis attikai sóval, ami tanítványainak nem egy derűs, jóleső pillanatot szerzett. Mindenütt, hol mint tanár megfordult: Sopronban, Kőszegen, Pápán, Esztergomban és Győrött, egy hivatása magaslatán álló tanár és nevelő emlékét hagyta vissza. Iskolai hivatásának komoly betöltése mellett mindig maradt elég ideje és szellemi energiája széleskörű társadalmi tevékenység kifejtésére. Nagy tudása és szóbeli készsége különösen hivatottá tették őt arra, hogy az előadói asztalnál tegyen a különféle tudományos, társadalmi, hazafias, jótékonysági egyesületek ezirányu szükségleteinek nagy szolgálatokat. Se szeri, se száma az ilyen tudományos népszerű és szórakoztató előadásainak. Mint több vidéki lapnak munkatársa és az „Esztergom és Vidéke" felelős szerkesztője az újságírói tollat is nagy ügyességgel kezelte. Élte utolsó éveinek legkedvesebb gondja a győri Szabadegyetem megszervezése volt, melyet mint igazgató, fáradhatatlan lelkesedéssel 4 éven át vezetett és a virágzás magas fokára emelt. A vezetés gondjai mellett mint előadó is bőségesen kivette részét a munkából, sőt tanítványait tanulságos vidéki kirándulásokra is elvitte. Amennyire tanári és egyébirányu elfoglaltsága engedte, mindig nagy kedvvel és odaadással szentelte magát a tudományos munkásságnak. Ehhez mégis volt istenadta tehetsége : nagy tudása és éles Ítélete, népünk nyelvének, jellemének stb. alapos ismerete, melyet már a szülői házból hozott magával. Buvárkodási hajlama nyelvészeti téren már korán meg-