Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1917

32 s ez alkalommal egyúttal arról is értesítették az igazgatót, résztvettek-è pontosan az istentiszteleteken is. Mária-kongregáció. A gyakorlati kath. élethez való szoktatás iskolájí a Mária-kongregáció. Első sorban természetesen a magyaroknál hagyományos Mária-tiszteletet akartuk ápolni tagjaiban, de vele kapcsolódott az egés2 kath. élet köre. így bevontuk a tagokat az idén is a kongregációktól a hónap első vasárnapján tartott szentségimádásba, azonkivül a szentgyakorlatra elő­készítettük s a szentgyakorlatok alatt is iparkodtunk elfoglalni őket s figyel­müket a lélek ügyére fordítani. Nagy ünnepe volt a kongregációnak dec. 8-ika, amikor is megtar­tottuk az évenkint szokásos felvételt. Előtte való nap ünnepség keretében az igazgató mondott buzdító beszédet az ifjaknak. Beleállította a kongre­gációt a nagy idők keretébe s rámutatott arra a nagy hivatásra, mely e külön magyar történelmi múlttal biró intézményre vár a jelen idők magyar ifjúságának életében. December 8-án dr. Molnár Ignác prépostkanonok, az intézet püspöki biztosa vette föl az ifjakat a kongregációba. Mise után szivhez szóló beszé­det intézett hozzájuk, kérve és intve őket, hogy amit most fogadnak a szent Szűznek, férfias kitartással és szótartással valósítsák meg az életben. Ezután égő gyertyával egyenkint járultak hozzá az ifjak, hogy kongregánista­jelvényüket mellükre tűzze. A kongregáció nagyobb szakaszának tisztviselői a következők voltak: Prefektus: Gaszner Ede, VIII. o. t. Asszisztensek: Belletz Ede és Wachtler Ferenc, ennek távozása után Medgyesy Sándor, VIII. o. t. Konzultorok: Vermes Dezső VIII., Lang Ernő VII., Halmi Dénes VI., Winkler Jenő V. oszt. tanulók. Az alsó osztályok Mária-kongregációja gyűléseit hetenkint tartotta. Prefektus Osztovics József IV. o. t. A kongregánisták részint bensőséges lelkiéletre törekedtek, különösen a szentáldozáshoz való gyakori járulással, részint karitativ munkásságukkal igyekeztek a háború okozta szenvedéseket enyhíteni. Állandóan küldött a kongregáció jó olvasmányokat a frontokon lévő katonáinknak, különösen a 19-es gyalogezred és a 11 -es vadász-zászlóalj katonadiákjainak és legény­ségének. Egy szegény tanulónak a tagok pénzadományaiból ruhát csinál­tatott a kongregáció, stb. Apostolaivá szegődtek a kongregánisták a jó irányú szellemi mozgal­maknak. Az ez év elején megindult keresztény sajtó-mozgalom javára 325 részvényjegyzést gyűjtöttek a tagok. Terjesztették a kongregánisták a jó sajtót és a ker. irodalom termékeit. Csak ifj. Gonda Béla a „Fiuk könyve" és a „Fiatal leány otthona" cimű munkáiból 140 példányt árusított el a kongregáció. Az így nyert jövedelemből 54 új könyvvel szaporodott a kongregáció könyvtára.

Next

/
Thumbnails
Contents