Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1917

3$ Tartottunk kétszer háziünnepélyt. A hirdetett pályázatokra sok sikerült, vallásos tárgyú értekezés, novella és költemény érkezett be. Volt két kongregációs kirándulás is. 1918. április 27-én a kismegyeri emlékhez és kápolnához rándultak ki a tagok, május 12-én pedig Sopronba mentek. Délelőtt Mihályi Ernő főgimn. tanár vezetése mellett a város neve­zetességeit ismerték meg, délután pedig a soproni kongregánistákkal az erdőbe sétáltak ki, ahol Matusz György főgimn. tanár a „fehér sereg"-hez lelkes beszédet intézett. A kongregáció jótevői: Ngs Molnár Ignác ur, prépostkanonok 100 K-t, Fehér Bálint tanár 40 K-t adományozott a kongregáció céljaira. Fegyelmi ügy. Az igazgató az ifjak előtt az egész tanári kar jelen­létében olvasta fel szept. 6-án a vkm.-től jóváhagyott fegyelmi szabályo­kat. Beszédében kifejtette nekik, hogy a fegyelmi szabályok egészükben arra irányulnak, hogy megkönnyítsék lelkük tehetségeinek összhangzatos kiépí­tését s így kötelességteljesítő, lelkes, önfeláldozó férfiakká váljanak. Hogy a fegyelmi szabályok mindig előttük legyenek, az iskolatermekben is ki vannak függesztve, beíráskor pedig a szülők, illetve helyetteseik is kézhez kapták egy-egy példányát, hogy e szabályokat ismerve, a tanári karral együtt működhessenek az ifjúság vallás-erkölcsös nevelésében. Egy-két súlyosabb fegyelmi ügy fordult ugyan elő, de az ifjúság magaviselete egészben véve kielégítő volt. Egészségi állapot. Az egész éven át elég kedvező volt. Fertőző jár­ványos betegség egy-két esetben fordult elő. Haláleset egy volt. Május 4-én Tölössy Ottmár I. A) o. t. vakbélgyuladásban elhunyt. Weisz Samu dr. tb. főorvos ur február 14-én tartott hivatalos szemvizsgálatot; egyetlen tanuló­nál sem akadt a trachoma tüneteire. Hivatalos látogatások. Nagyságos Dsida Ottó tank. kir. főigazgató ur január 21—26-án látogatta az intézetet. Több izben is jelen volt az egyes tanárok előadásán ; átnézte a dolgozatokat, megtekintette a szertárakat ; látogatását 1918. január 26-án tartott értekezlettel fejezte be, amely alka­lommal közölvén észrevételeit, egyúttal az elért eredmény fölött teljes meg­elégedését fejezte ki. Az intézet kegyura, mgos dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapát ur folyó évi május 3—6-án szerencséltette látogatásával intézetünket. Jutalmak. Győrváros Rákóczi-alapjának kamatját, 10 koronát, a magyar történelemben való előmenetelért Belletz Ede VIII. o. t., Lang Pál tábori lelkész ur 20 K-ás jutalmát Osztovics József IV. o. t. kapta. Az Acsay-alapból és egyes adományokból kaptak jutalomkönyvet: Dsida E., Németh F., Szilvásy S. III. o. ; Bay F., Simon F., Visi N. IV. o., Despoth I., Erdélyi G., Trugly P. V. o. ; Hencz L., Halmi D., Szekeres G. VI. o.; Borbély J., Grünwald J., Hencz A., Szabadhegy I. VII. o. t. — A 86-osok alapítványából jutalomkönyvet nyert: Bereczky N. II. o. t. — 3

Next

/
Thumbnails
Contents