Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1917
Fontosabb napi események. Október 6-án az ifjúság részt vett az aradi vértanukért tartott gyászmisén. November 1-én az ifjúság a tanári kar vezetése mellett meglátogatta a temetőben az elhunyt tanárok s a legutóbb elhunyt tanuló sirját s mindkét helyen gyászénekkel s imádsággal emlékezett meg róluk. November 4-én, IV. Károly királyunk névünnepén ünnepi szentmisét hallgatott az ifjúság. November 5-én sz. Imrének, az intézet védőszentjének ünnepét ültük meg. November 4-én délután szent gyónását végezte az ifjúság; 5-én az Úr asztalához járult és jelen volt a szent Imre tiszteletére bemutatott ünnepi misén. November 19-én a bold. királyasszonyunk lelki üdvösségeért ünnepi szentmise volt. November 21-én, bold. I. Ferenc József királyunk halálának évfordulóján gyászmisén volt jelen az ifjúság. Január 19-én a tápintézeti növendékek gyászmisét hallgattak jótevőjük, bold. Zalka János lelki üdvösségeért. Március 15-én hazafias iskolai ünnepet tartottunk. Április 11-ét szentmise-hallgatással és iskolai ünneppel ültük meg. Az alkalmi beszédet dr. Boros Alán tanár mondta. Április 14-én intézetünk kegyurának névünnepét ünnepi szentmisehallgatással ültük meg. Április 18-án d. u. iskolai ünnepet tartottunk belépődíjjal ; à tiszta jövedelmet részben a győri hadiárvák, részben az ifj. segélyző-egyesület javára fordítottuk. L. az önképzőkör cimü rovatban. Április 27-én Őfelsége Zita királyasszonyunk névnapján ünnepi szentmisét hallgatott az ifjúság. Május 9-én, Felséges királyasszonyunk születése napján ünnepi isteni tiszteleten vett részt az ifjúság. Utána isk. ünnepet s ennek kapcsán az erdélyi „Zita Otthon" javára gyűjtést rendeztünk. Az ünnepi beszédet Tamás Vidor tanár mondta. Május 14-én az intézet meghalt jótevőiért, május 15-én az intézet elhunyt tanáraiért és tanítványaiért, május 16-án az intézetnek a mostani világháborúban elesett növendékeiért, május 17-én bold. Németh Antal főigazgatóért gyászmisét tartottunk. Vallási ügy. A kath. ifjúság — a hidegebb téli hónapokon kivül — naponkint, az egész tanév folyamán pedig vasár- és ünnepnapokon szentmisét és szentbeszédet hallgatott. Az előadásokat a Szentlélek segítségül hivásával kezdte s az angyali üdvözlet elimádkozásával végezte; szombati napokon pedig a szentmise alatt szűz Mária tiszteletére szentolvasót imádkozott. Az év folyamán négyszer gyónt és áldozott; a húsvéti szentgyónást két napi lelkigyakorlat előzte meg. A másvallásu ifjakat saját lelkészeik oktatták a vallástanban ; előmenetelükről időszakonkint bizonyítványt adtak