Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

62 dr. is: „Acsay Ferenc győri főgimnáziumi igazgató azok közé a napjainkban mindjobban ritkuló erős meggyőződésű férfiak közé tartozik, akik nem forgácsolják szét erejüket, hanem egy eszme szolgálatára szentelik egészen. Csak így lehet nagyot, maradandót, becseset alkotni. Acsay lelkesedésének tárgyát az egyházi szónoklat képezi, ennek szintáját emelni, ezt azzá tenni, aminek lennie kell, hogy napjainkban is' a művelt osztályok szellemi-vallási életének irányítója legyen: képezi több, mint húsz év óta becsvágyát s ezen eszme szolgálatában ír, dolgozik, agitál, áldozik. Lefordított mesterileg Bossuet beszédeiből két kötetet; ő maga a legszorgalmasabb ifjúsági szónok, beszédeinek három testes kötetét adta ki ; az ő inspirációja folytán indult meg a Szent Gellért ifjúsági szónoklati folyóirat; a papnevelő-intézetek önképzőköreiben pályázatokat tűz ki, a püspöki karhoz fölterjesztést intéz a szemináriumi és homiletikai képzés javítását sürgetve ; egyszóval húsz esztendőn keresztül céltudatosan, erős akarattal, kitartással, csüggedés nélkül dolgozik, lelkesedik és lelkesít e nemes cél érdekében. Elméleti fejtegetéseiben és gyakorlati javaslataiban sok okos, megszívlelendő gondolata van. így . . . igaza van, mikor sürgeti, hogy a theologiai oktatás nagyobb gondot fordítson a Szentírás homiletikai értékesítésére, a szentatyák műveinek tanulmányozására ; igaza van, mikor sürgeti, hogy a homiletika mint külön tárgy adassék elő s több idő fordíttassék a homiletikai gyakorlatokra." (Katholikus Szemle, 1912. VII., 779. 1.) E szaktekintélyek megszólaltatása után elégséges, ha megállapítjuk, hogy Acsay már Bossuet-fordításával érdemes szolgálatot tett az egyházi szónoklat ügyének, hogy papnevelő-intézeteink tényleg nem fordítottak elegendő gondot a szónoki képzésre s hogy Acsaynak elméleti és gyakorlati javaslataiban sok okos, megszívlelendő gondolat van. És meg kell állapítanunk azt is, hogy ugyancsak Acsay volt az, aki az egyházatyák szentbeszédeire nemcsak ráirányította az ifjú leviták figyelmét, hanem az ő „áldozatkész buzgalma mellett" vállalkozott az esztergomi növendékpapság arra a nagy föladatra, hogy a görög és latin szentatyák beszédeinek fordítását megkezdje. (V. ö. Katholikus Szemle, XXI., 10., 1132.) Ezek után tisztáznunk kell a kérdést, vájjon Acsay a theologiai oktatás terén csakugyan a „reformátor" babérjaira pályázott-e, miként azt bírálója két ízben is emlegeti. Eleve is kimondhatjuk, hogy: nem. Acsayt életének minden működésében jellemezte, hogy amily készséggel vette ki részét a szántás-vetés munkájából, ép oly szerényen húzódott vissza, mikor a termés behordására és élvezésére került a sor. Azt igenis többször emlegeti, hogy az egyházi szónoklat művelésére okvetlenül kell módot és időt nyújtani s ha máskép nem lehet, akkor a theologiai oktatás megreformálásával, amelynek kezdeményezésére és keresztülvitelére azonban az egyetem theologiai fakultását, a magyarországi theologiai tanárok kongresszusát s a püspöki kart tartja egyedül hivatottnak. Bossuet-fordítása I. kötetének előszavában ezeket mondja: „E bajokon (az egyházi szónoklat elhagyott állapotán, a