Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

52 merést szavaz. Egyúttal pedig köszönetet mond munkatársainak is és a pannonhalmi szent Benedek-rendnek, hogy enemű működését szellemi és anyagi áldozatokkal lehetővé tette, fenntartván a Szent Gellért című folyóiratot is, miáltal kétségtelenül ismét egy virágot fűzött a katholikus ifjúság körül szerzett érdemeinek koszorújába. Egyben pedig Acsay Ferencnek az egyházi szónoklat tanítására vonatkozó indítványát azon felkéréssel adja ki Glattfelder Gyula csanádi püspök úrnak, hogy érintkezésbe lépvén az indítványozó igazgató úrral s bizottságot alakítván, azt tárgyalás alá venni s javaslatát a püspöki karhoz előterjeszteni szíveskedjék. Kolos bíbornok, hercegprímás." — Acsayt őszinte örömmel töltötte el a püspöki karnak ez a határozata. Mielőtt azonban indítványával a már megalakított bizottság elé járulhatott volna, az örökkévalóság Bírája előtt kellett megjelennie, hogy földi sáfárkodásáról számot adjon. Irodalmi munkásságáról lévén szó, meg kell emlékeznünk nekrológjairól is, melyekkel Fehér Ipoly dr. pannonhalmi főapátnak, Villányi Szaniszló bakonybéli apátnak, Németh Antal dr. tankerületi kir. főigazgatónak s az igazgatósága alatt elhunyt három győri rendtársának : Jedlik Ányos dr.-nak, Apa Benedeknek s Hanniker Timótnak emlékét örökítette meg. E megemlékezéseiben röviden, de kegyeletes lélekkel rajzolja meg a megboldogultak földi pályafutását s a veszteség közvetlen hatása alatt is az igazság mértékével értékli a közügy érdekében, s különösen az ifjúság nevelése körül kifejtett érdemes munkásságukat. Acsayt irodalmi munkássága épen úgy, miként a főgimnázium vezetése minden izében gyakorlati embernek tünteti föl. Ugyanezt bizonyítja a közélet terén kifejtett tevékenysége is. Üres címre, csillogó kitüntetésre mit sem adott, de a helyet, ahova polgártársainak bizalma állította, magánügyeinek és kényelmének készséges föláldozásával mindenkor derekasan, a legjobb erejéhez képest igyekezett betölteni. 1896-ban Győrváros törvényhatósági bizottságának tagjául választatván, a városi képviselőséget nobile officiumnak, nemes kötelességnek tekintette s a város kulturális fejlesztésében mindhaláláig erősen kivette a részét. Egyike volt azoknak a képviselőknek, akik a közgyűlést leggyakrabban látogatták s a polgárság érdekeinek védelmére mindenkor önzetlenül, bátran és hathatósan fölemelte szavát. Tagja volt a kórházi, a közkönyvtári, az alapítványi, a monographiai és más bizottságoknak, valamint az állandó bíráló választmánynak is. 1904-ben részt vett abban a küldöttségben, mely a Horváth Imre-féle pavillon megépítésének engedélyezését kérelmezte a belügyminisztertől. A Horváth Imre-féle pavillon építési bizottságának minden ülésén részt vett s nem egy életrevaló eszmét ültetett át a kórháznál. Az ő fáradozásának eredménye a győri polgári fiúiskola, melynek kezdetben iskolaszéki tagja, később elnöke volt. Ez utóbbi tisztjéről nagy elfoglaltsága miatt 1908-ban lemondott. Az intézet megalkotása és fejlesztése körül szerzett érdemeit az iskola értesítője a következő szavakkal örökíti meg: „A gondnokság az 1908-9-i tanévben vesztette el