Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

43 kított botrányos életével s a ledérségéről hírhedt francia udvar Bourdaloue alázatos, tiszta, emberszerető, erényes életét egybevetvén a szószéken hirdetett tanításával, ezen összhang hatása alatt tért meg. Ámde Bossuet gondolatainak mélységével, meghatározásainak szabatosságával, előadásának világosságával mégis örökre tündöklő csillag marad az egyházi szónoklat egén s a magyar egyházi irodalom a remekbe készült Bossuet-fordításért csak hálás lehet Acsaynak, aki mindössze abban hibázott, hogy az egyházi szónokokat hely szerint klasszifikálta s első helyre Bossuet-t tette, aminek pedig a műbírálatban nincs helye. Elégséges lett volna, ha a szónokok összehasonlításában azt tünteti ki, ki miben jeleskedett, miben hibázott, mert rájok is áll, hogy non omnia possumus omnes. (Magyar Sión 1895.) Kudoia egyébként a Hittudományi Folyóirat 1895-i évfolyamában is hosszasan és mélyrehatóan foglalkozik Acsay Bossuet-fordításával s készséggel elismeri, hogy Acsay mérhetlen szolgálatot tett egyházi irodalmunknak, hogy Bossuet-t magyar nyelvre átültette. De csodálatát fejezi ki azon, hogy épen Bossuet alakján akadt meg tekintete, holott mások, pl. Bourdaloue, vele szemben sokkal nagyobb sikereket értek el. Nem tartja helyesnek azt sem, hogy Acsay az egyházi szónokokat összeméri egymással s így iparkodik értéküket megállapítani. Az ilyen összemérés — szerinte — sohasem lehet igazságos, mert hisz mindegyikök más és más kor- és irodalmi viszonyok között élt. Acsay erre a bírálatra csak hét év múlva adott választ Bossuet dicsőítő és gyászbeszédeinek kiadásában. Ennek előszavában fönntartja álláspontját, hogy Bossuet a katholikus egyház legnagyobb szónoka s első kötetében épen azért állította mellé párhuzamba Bourdaloue-t, Massillon-t, Pázmányt, hogy ezt az igazságát példákon is megbizonyítsa. Bossuet példája mutatja, hogy az egyházi szónoklatot mindig dogmára kell építeni s úgy kell moralizálni ; s Bossuet akár dogmát fejteget, akár moralizál, mindig a legnagyobb marad. Sem Bourdaloue-ról, sem Massillon-ról nem mondhatni ugyanezt, mert ezeknek koránt sincs meg az a képességük, hogy moralizáló beszédjöknek Bossuet beszédjeihez hasonló mély alapot vessenek. S amikor esztetikai méltatásról van szó, teljesen számításon kivül kell hagyni a szónoklatokkal elért sikert. Ő Bossuet-t egyedül beszédeinek elemezése alapján értékelte s most is állítja, ha egyetlen egy embert sem térített volna a jó útra, sőt ha soha egyetlen beszédét sem mondta volna el, akkor is a világ első szónoka volna, amint Shakspere is a világ első drámairója maradna azután is, ha egyetlen darabját sem adták volna s adnák is elő többé. Ami pedig azt illeti, hogy az írók vagy szónokok méltatásában már csak a különböző kor- és irodalmi viszonyok miatt sincs helye az összemérésnek, ez ellen kereken tiltakozik nemcsak a maga, hanem minden irodalomtörténetíró nevében is, akik az írók értékelésében valamennyien ugyanezt a módszert követik. Egyébként is Bossuet nagyságát és felsőbbségét társai fölött már régen megállapította a francia kritika, ő ezt az igazságot a Bossuet beszédei mellé állított szónoklatokkal csak szemléltetve akarta fejtegetni.