Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

44 A Bossuet I. kötetét kísérő kritikák közül meg kell emlékeznünk még egyről, amely a „Protestáns egyházi és iskolai lap" 1895-i évfolyamában jelent meg s amellyel maga Acsay is tüzetesen foglalkozik a II. kötet előszavában. A bírálat írója, Szentkúti Károly, rosszakaratúan félremagyarázva Acsaynak azt az indítványát, hogy a theologiai studiumok egy részét magyar nyelven kellene előadni, örömének ad kifejezést, hogy végre akadt egy „hazafias érzületű bencés", aki bár „óvatos és félénk hangon", de kifejezést mer adni annak a fölfogásnak, „hogy nem úgy van, mint kéne lennie, hogy a szemináriumok nevelnek lelketlen kozmopolitákat, akik készek titkon és nyilván szövetkezni oláhval, muszkával, ördöggel és pokollal, amint Rómából sugalmazzák, akik csöppet sem törődnek azzal, sőt örülnének és leikök egész erejével működnek azon, hogy a Karaffák, Básták, Kolonicsok korszaka visszatérjen, hogy inkább törültessék el a magyar nemzet a föld színéről, mintsem eretnek legyen." Acsay férfias nyíltsággal és kemény hangon utasítja vissza szavainak ilyetén félremagyarázását. Az egyes theologiai tárgyak magyar nyelven való előadásának szorgalmazásával semmi egyebet nem akart, mint hogy ezzel is fejlesszék a növendékpapság stílusát. A magyar katholikus papság hazafias érzelmeit kilenc-százados dicső mult igazolja s ismeri mindenki, akinek történeti ismeretei Karaffán és Bástán túl is terjednek. Ha figyelmére méltatta volna, mit tettek a katholikus kispapok a magyarság és a magyar irodalom érdekében az ötvenes évek óta, azonnal látnia kellene, hogy ezek nem az utrechti vagy a leydeni egyetemen szívták magukba a hazafias érzületet. Egyébként pedig örömének ad kifejezést, hogy bírálójának a katholicizmus iránt táplált féktelen gyűlöletében nem osztozik egész felekezete, amit Kenessey Bélának a Protestáns Szemlé-ben ugyancsak az előszavához fűzött megjegyzése is bizonyít, melyben ezt mondja : „Az, amit a fordító az előszóban, ebben az önmagában is már értékes tanulmányban az egyházi szónoklatról s annak a papnöveldékben kívánatos tanításáról mond, majdnem szórói-szóra ránk is alkalmazható, nekünk is szól. S amit a fordító az ezen cél elérésére eszközül megjelel, azokból is tanúiságot meríthetünk mi is." (1895. IV.) Mint már említettük, Acsay Bossuet-fordításának második kötete az első után hét évre, 1902-ben jelent meg. E beszédben Bossuet dicsőítő és gyászbeszédeinek fordítását adja a legújabb, Lebarq-féle hatkötetes forráskiadás nyomán, de fölhasználja a Firmin —Didót- és Moland-féle kiadásokat is. A vaskos kötetben összesen 37 beszéd van, 25 dicsőítő beszéd az apostolokról és szentekről és 12 gyászbeszéd, amelyek között legkiválóbbak a Henriett, Anglia királynéja, az ausztriai Mária Terézia, Franciaország királynéja és a Bourbon Lajos, Condé hercege fölött mondott gyászbeszéd. A kötetet Bossuet beszédeinek rövid méltatása és Villemainnak a gyászbeszéd világirodalmi fejlődéséről szóló tanulmánya vezeti be, záradékul pedig Mascaronnak és Fléchiernek rövid életrajzát és méltatását adja a fordító, akiktől