Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912
34 Péternek s Dallos Miklós győri püspöknek olajfestményű arcképeit s sz. Imre hercegnek művészien megfestett s méreteiben is hatalmas képét, melyek időtlen időkig megbecsülhetetlen mértékben szolgálják a gimnázium keresztény nevelésének nagy érdekeit. Minthogy pedig az iskola erejének teljes kifejtése mellett is csak úgy biztosíthatja tanítványainak vallás-erkölcsi nevelését, ha vele karöltve a család is támogatja törekvését, Acsaynak különös gondja volt rá, hogy a szülői házat is megnyerje az iskola szent ügyének. Azért mindig szívesen látta a gyermekek iránt érdeklődő szülőket s készségesen adott nekik bölcs tanácsokat a tervszerű, okos nevelésre. Nem egy anyának és apának lábadt örömében könnybe a szeme, mikor látta, hogy ez a nagyszivű ember mennyi jóindulattal és bölcsességgel munkálja gyermekeiknek jövendő boldogságát. Az iskolai ünnepeket is rendesen arra használta föl, hogy az ilyenkor nagyobb számban egybesereglett szülők előtt a józan, vallásos nevelés fontos kérdéseit fejtegesse s őket gyermekeik helyesen fölfogott érdekeinek komoly munkálására serkentse. A szülőktől s főkép a szállásadóktól szigorúan megkövetelte, hogy az intézet fegyelmi szabályait, amennyiben azok a növendéknek az iskolán kívüli magatartását szabályozzák, pontosan betartsák s gyermekeiket, illetőleg a gondozásukba vett tanulókat legjobb erejükkel az iskola szellemében neveljék. S minthogy épen a szállásadóknál vajmi sokszor nem látta a föltétlenül szükséges rendszeres és szigorú felügyeletet, a jó példát és a képességet a jó neveléshez, idegenből jött tanítványainak megfelelő elhelyezése végett mozgalmat indított egy katholikus internátus létesítésére. Az ő lankadatlan fáradozásának eredménye volt az ez ügyben 1905. junius hó 1-én tartott ama fényes értekezlet, mely Dr. Széchenyi Miklós gr. győri megyés püspök, Esterházy Miklós herceg és dr. Fehér Ipoly pannonhalmi főapát elnöklete alatt s az egész Dunántúl főurainak s hivatali előkelőségeinek részvétele mellett egy középiskolai katholikus internátus mielőbbi felállításának szükséges voltát határozatilag kimondotta, s amelynek eredményeképen egy év múlva már készen is állott ez az internátus, mely egyházi felügyelet és vezetés mellett határozottan keresztény alapra fektetett nevelést ad növendékeinek. A gyakorlati keresztény életre való ránevelés mellett nemes igyekezettel és lelkesedéssel ültette tanítványai szivébe az őszinte, munkás hazaszeretet nagy gondolatát is. Saját hazafias érzületének szívesen ad nyilt, erőteljes kifejezést tanítványai előtt mindannyiszor, valahányszor erre megfelelő alkalom kínálkozik. A „Milleniumi Emléklapokéban „Multunk és Jövőnk" címen terjedelmesen és mélyen boncolgatja a nemzetfönntartó eszméket s kimutatja, hogy amint ezeréves fönnállásunkat egyéniségünkhöz, nemzetiségünkhöz, alkotmányunkhoz való szilárd ragaszkodásunknak köszönhetjük, úgy csak ezek árán várhatunk újabb évezredet a Gondviseléstől. A letűnt nagy nemzetek történetével bizonyítja, hogy amint eszményeiket, atyáik hitét, földjük szentelt hagyományait elveszítették s történelmi hivatásukról megfeledkeztek,