Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912
33 Védőasszonyának tiszteletét és szeretetét. 1900-ban, a kereszténység XIX., a keresztény Magyarország IX. századának alkonyán hódolattal adózott az ifjúság az Isten-embernek, aki megújította a föld szinét. Két év múlva, 1902-ben, április 20-án a szent Benedek-rend visszaállításának s a győri főgimnázium átvételének százados évfordulóját ülte a főgimnázium s ünneplésében a nagyközönség is méltóképen osztozott. Ugyanebben az évben XIII. Leó pápaságának 25 éves évfordulóját is fényesen megülte, amikor az intézet négy növendéke a Szent Imre-egyesülettől rendezett római zarándoklatban is részt vett. 1909. március 21-én, sz. Benedek napján, ugyancsak nagy ünnepe volt az intézetnek. Ekkor leplezték le a homlokzatán elhelyezett szent Benedek-szobrot, melyet Mladoniczky Ignác kanonok a maga s a sz. Benedek-rendi győri főgimnázium összes tanítványainak nevében ajándékozott az intézetnek, hogy necsak a fölirat, hanem a szobor is nyilván hirdesse az intézet szellemi irányát. — A vallásos nevelés intenzívebbé tétele végett 1905-ben a szent Benedek-rendi gimnáziumokban mindenütt megalakították a Mária-kongregációt. Minthogy a győri gimnázium már előbb is nagy súlyt fektetett a Mária-kultuszra, az intézet ifjúsága igaz lelkesedéssel karolta föl az eszmét s majdnem kivétel nélkül sereglett Szűz Mária kibontott zászlaja alá. Az első tagavatás 1905-ben dec. 8-án volt, melyet az intézet kegyura, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát végzett. Acsaynak a vallás-erkölcsi nevelés érdekében kifejtett fáradhatlan buzgalmát nagy áldozatkészséggel támogatta az intézet egykori tanítványa, a már több izben említett Mladoniczky Ignác prépost-kanonok, ki nemes bőkezűséggel népesítette be az intézet lépcsőcsarnokát, folyosóit és dísztermét az Úr Jézusnak és szentjeinek szobraival és képeivel, hogy gyakori látásuk az ifjúságban a vallásos érzületet állandóan ébren tartsa. A Patrona Hungáriáé és sz. Benedek szobrain kívül neki köszöni a főgimnázium a földszinti lépcsőházban elhelyezett sz. Alajos szobrot, amely mellé Beidl Alajos apát-kanonok szűz sz. Imre herceg szobrát állíttatta. Ugyancsak Mladoniczky Ignác jótékonyságát hirdeti az a három hatalmas, művészien faragott szobor, melyet megyéspüspökének, Zalka Jánosnak aranymiséje alkalmából s hazánk ezeréves fennállásának emlékére adományozott az intézetnek, s amelyek a gimnázium felső emeleti lépcsőházát díszítik. Középütt a Megváltónak életnagyságú alakja nyitott evangéliumot tart az ifjúság elé az a-val és co-val mintegy figyelmeztetve, hogy a profán tudományok mellett meg ne feledkezzék azokról az örök igazságokról se, melyek az emberiség boldogítására az evangélium szent könyvében vannak letéve. Mellette jobbról és balról sz. Istvánnak és sz. Lászlónak szobrai helyezkednek el s naponkint intik az ifjúságot, hogy amint a keresztény vallás vetette meg szilárd alapját magyar hazánknak, úgy a következő ezredévben is csak ezen az alapon állhat fenn biztosan. Az intézet iránt érzett hálája s az ifjúságnak őszinte szeretete ajándékoztatta vele a gimnáziumnak sz. Gellért szobrát, Munkácsy Mihály Triptikonjának színes lenyomatát, Rafael sixtusi Madonnáját, Pázmány 3