Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

26 összehasonlítja. Hadd cserélődjenek, tisztúljanak az eszmék a theologiai képzés megreformálásának ügyében is s alakúljon ki egy, a kornak megfelelő tanrendszer, melynek végleges megállapítása a püspöki kar dolga volna, az eredménye pedig az, hogy a növendékpap a szemináriumból hivatásának megfelelő készültséggel, jól fölfegyverkezve lépne ki az élet küzdő porondjára. Ez a lelkes, eszmékben gazdag előszó világosan mutatja, hogy Acsay teljes mértékben átérezte az egyházi szónoklat nagy fontosságát s annak kellő művelésére alapos tanulmányai útján biztos módszert tudott megjelölni. Szinte önkénytelenül tolúl lelkünk elé a kérdés, hogy a paptanár, aki kettős hivatásának kötelmeit mindenkor példás lelkiismeretességgel végezte, hogyan talált elegendő módot és időt arra az óriási munkára, melynek bizonyságaképen nemcsak az eddig megjelent két hatalmas munkájára hivatkozhatunk, hanem a rengeteg kéziratra is, amely szintén tizenhárom évi munkásságának a termése s nagy nyelvtudására, melyet ugyancsak esztergomi tanárkodása alatt szerzett meg?! Élete későbbi szakán egyízben maga is fölveti tanítványai előtt ezt a kérdést s azzal oldja meg, soha egyetlen egy percét sem töltötte tétlenül. Mindenkor megvolt határozott napirendje, melytől megfelelő ok nélkül soha egy hajszálnyira sem tért el. Mindig korán kelt s a hajnali óra már az Úr oltáránál találta, amint szentmiséjét bemutatja. Leszámítva a napi sétájára szánt időt, ha iskolában nem volt, állandóan íróasztala mellett ült és dolgozgatott. Az idő értékét igen nagyra becsülte s azért csak komoly munkára fordította. Pusztán szórakozásra szánt könyvet sohasem vett a kezébe ; olvasmányait úgy válogatta össze, hogy azok tudását fokozatosan és tervszerűen gyarapítsák. Egyetlen értékes gondolatot, amelyet olvasott, vagy amely olvasás közben lelkében megszületett, nyom nélkül eltűnni nem hagyott ; azonnal papírra vetette, hogy alkalomadtán fölhasználhassa őket. A nulla dies sine linea elve szerint egyetlen napot nem engedett elmúlni a feje fölött, hogy a magánúton nagy fáradsággal elsajátított francia, angol, olasz és német nyelvet ne gyakorolja. Ezeken a nyelveken is állandóan szakmájába vágó tudományos műveket olvasgatott és fordítgatott. — Napi sétáját legszívesebben egyedül tette meg, mert ilyenkor is gondolatainak, terveinek szeretett élni. Sétája után mindennap meglátogatta édesatyját, többször fölkereste rokonságát s főképen István öccsét, aki nejével ideálisan boldog házaséletet élt. Az a pár óra, amit így hozzátartozói bizalmas körében el-eltöltött, teljesen elégséges szórakozást és üdülést nyújtott neki. Azért nem is igen keresett más társaságot, bár a maga s a székház közelebbi ismerőseivel a barátságos, szívélyes viszonyt állandóan fönntartotta és ápolta. Édesatyjának 1886-ban, István öccsének 1888-ban történt elhalálozásával azok dőltek ki oldala mellől, akik a vérbeli köteléknél fogva már csak egyedül állottak közel hozzá. E kettős, hamarosan egymásra következő halálesettel az élet sújtó keze erős csapást mért ugyan a szívére, de csak rövid időre tántorította meg. Csakhamar megnyugodott az isteni aka-