Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

24 először hozza nyilvánosságra a célt, melynek megvalósítását lelke elé tűzte. Az egyházi szónoklatot ki kell emelni elhagyatott állapotából ! Hogy elmé­leti téren mit tart e tekintetben elsősorban szükségesnek, azt az imént már megemlítettük, a bajon azonban gyakorlati úton is kell segíteni. Minthogy az élőszóbeli előadás, még ha mindenünnen kiszorulna is, az egyházi szó­széken mindig megmarad, mert a „praedicate et docete" krisztusi parancs mindvégiglen kötelez: szemináriumainknak az Üdvözítőnek reájok bizott munkásait az eddiginél sokkal nagyobb gonddal, céltudatosan kell hivatásuk eme legfontosabb teendőjére előkészíteniük. Amit ugyanis a jelenlegi tan­terv szerint a pastoralis keretében az egyházi szónoklatról tanulnak, mind­össze édes-kevés azoknak, akik szent hivatásuk jórészét majd a szószéken fogják betölteni. A papnevelők tanulmányi rendszerét tehát gyökeresen át kell alakítani az egyházi szónoklat emelése érdekében. Mert mindaddig, míg a szemináriumokban az egyházi szónoklat számára külön katedrát nem állítanak, a növendékpapságot a szónoklat művészetének elsajátítására elméletileg és gyakorlatilag tervszerűen rá nem nevelik, az Úr szőlőjébe induló fiatal munkás üres kézzel, ernyedt izmokkal láthat csak hozzá felelősséggel teljes munkájához. Ennek az önálló egyházszónoklati katedrának a föladata volna, hogy a növendékpapokat az egyházi szónoklat ismeretébe bevezesse, velők a klasszikus egyházi beszédeket conceptio, szerkezet és előadás szempont­jából elemeztesse; e nagy minták nyomán továbbá minden növendékpap­nak kellene havonkint egy-egy prédikációt készítenie, amelyet a szaktanár rendszeres szó- vagy Írásbeli bírálattal kisérve adna vissza, hogy az egész tanfolyam okuljon belőle. Ez a rendszeres prédikáció-készítés azért is szükséges, hogy az épen e korban legerősebben fejlődő stilus-érzéket töké­letesítse, de kétségtelenül igen alkalmas eszköz arra is, hogy a növendék gondolat- és érzésvilágát a határozottan egyházias irányba terelje. Nélkü­lözhetetlenül szükségesnek tartja azt is, hogy minden növendék évenkint legalább is négy szentbeszédet tartson társai és tanárai jelenlétében lehető­leg a templomban, hogy idején hozzászokjék a nyilvános föllépéshez, a templom komoly méltóságához s megjelenésének, hanghordozásának, taglej­téseinek esetleges ferdeségeit még jókor levetkőzze. Mindez csak a legsze­rényebb követelmény, amit az egyházi szónoklat művelésének érdekében minden papnevelő-intézetben mielőbb egyöntetűen meg kellene valósítani. A siker nagyobb biztosításának kedvéért azonban mindezeknél mé­lyebbre vágó reformokat is hangoztat. Helytelennek tartja, hogy a theologián a legtöbb tárgyat latin nyelven adják elő, amivel csak az új, eddig isme­retlen s különben is nagyon elvont tudományág elsajátítását még jobban megnehezítik a növendékek előtt. Mennyivel több sikert lehetne elérni, ha a theologiai tanulmányoknak legalább a felét jól megírt, magyaros nyelvű könyvekből tanulhatná a növendékség, mert ezzel nemcsak ismeretük volna biztosabb, hanem a magyar nyelvi előadásban is jobban megszilárdulná­nak ; a latin nyelvet egy-két tantárgynak latin nyelven való előadásából is

Next

/
Thumbnails
Contents