Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

20 Emlékiratának sikertelensége egy időre elkedvetlenítette ugyan, de sokkal szívósabban ragaszkodott eszméihez, hogysem azokról egykönnyen le tudott volna mondani. Már a következő évben, 1891-ben újabb javaslatot terjesztett Vaszary Kolos főapát elé ugyancsak a tanárképző fejlesztése érdekében. A főapát a javaslatot a tanügyi bizottságnak adta ki tanulmányozás végett. A bizottság Acsaynak a jó ügyért való önzetlen lelkesedését teljes mértékben méltányolta ugyan, de azt a maga egészében keresztülvihetőnek most sem tartotta. Mindazáltal több, könnyebben megvalósítható s életrevaló pontját elfogadta s azzal a kéréssel juttatta vissza a főapát elé, hogy azokat haladék nélkül foganatosítani kegyeskedjék. E javaslat alapján a bizottság a többi között szükségesnek mondotta ki, hogy minden főiskolai tanszéket képzett erővel kell betölteni, hogy a pedagogiumi tanárok csakis a tanárjelölteket tanítsák s ne egyszersmind a VII. és VIII. osztály növendékeit is; hogy a pedagogiumi tanszékre kiszemelt egyének doktorátust is szerezzenek s a főiskolához való berendelésük előtt egy-két évig künn a gimnáziumban is alkalmaztassanak ; hogy a jelöltek hetenkint legalább 3—4 gyakorlati órát tartsanak. Elfogadják azt az indítványát is, hogy egyes rendtagok a külföldi egyetemeket is látogassák s hogy az ugyanazon szakban működő gimnáziumi tanárok időközönkint szakértekezletet tartsanak. — Úgy látszik azonban, hogy ez az eredmény sem elégítette ki Acsayt. Legalább erre enged következtetni Halbik Cipríán főmonostori perjelnek, a bizottság elnökének ez ügyben hozzá intézett levele, melyben a többi között ezeket írja : „Édes Xavér, ne adjon lelkében tért az elkeseredésnek, ha legjobb igyekezetének nem látja azonnal sikerét. És teljes sikertelenségről nem is panaszkodhatik, mert amint korábbi fellépésének maradtak érezhető nyomai, úgy a most benyújtott indítványa is fog teremni gyümölcsöket. Ennek bevallására talán mi vagyunk a legilletékesebbek, kik a múltat a jelennel mérlegeljük össze ... S végre is az a satisfactioja mindig meglesz, hogy nem hallgatott kényelmesen akkor, mikor még nem volt késő ..." S valóban megnyugtathatta a tudat, hogy a főiskola fejlesztésének kérdését állandóan felszínen tudta tartani, hogy javaslatait jórészben megvalósították s még inkább, hogy a tanárképző évről-évre mind nagyobb sikerrel oldotta meg feladatát, amit az okleveles tanárok egyre növekvő száma bizonyított legjobban. A tanárképző Budapestre való áthelyezésének gondolatáról egyébként is hamarosan le kellett mondania, mert az 1894-i rendi nagykáptalanon már teljesen kíjegecesedett a rendtagoknak az a fölfogása, hogy a tanárképzőt csak valamely budapesti főgimnázium fejében lehetne föláldozni és csak abban az esetben, ha ennek Budapestre helyezése amannak elkerülhetetlen föltétele lenne. Magas szempontból fogva föl hivatását, a magyar kultúrát nemcsak a katedrán, hanem irodalmi téren is kivánta szolgálni. Végigtekintve tudományos irodalmunkon, azt látta, hogy a retorikának szélesebb alapon való földolgozásával hézagpótló munkát végezhet. Míg ugyanis a külföldön már