Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

15 anyám. Nem volt nagy tehetség, de páratlanul tiszta lelkű, gondos anya, aki soha semmi kötelességét nem mulasztotta el ; első volt előtte a családja, azután a többi ügye — de azért mindenre volt ideje mindig. A jó Isten súlyos betegséggel látogatta meg. Ekkor sem a saját baja foglalta el, nem is törődött vele semmit, ekkor is az volt a főgondja, hogy családja minden tagjának meglegyen minden kényelme épúgy, mint egészséges korában. Alighogy valamennyire kimenekült a saját bajából, legidősebb testvérem esett súlyos betegségbe. Ekkor meg ez foglalta le lelkét teljesen. Nem volt az a munka, fáradság, amit érdekében szívesen nem vállalt volna magára; szinte szive vérét is fölajánlotta volna érette; hiába: meghalt. Még ez az óriási fájdalom sem tudta összetörni az anyai szivet, bár saját baja is teljes erővel súlyosodott rá, családi kötelességét akkor is oly odaadással teljesítette ; mikor már egyik lába a koporsóban volt, akkor is minden olyan rendben ment, mintha semmi sem történt volna. Testét lassankint megőrölte a betegség, de lelke akkor is értünk aggódott, gondoskodott. A szó szoros értelmében benne a magát emésztő gyertyát, az anyai szeretet kimeríthetetlen gondoskodását és gazdagságát láttam, akit emellett példás vallásosság is jellemzett s belőle folyt kiapadhatatlan türelme, amely a legnagyobb szenvedésekben sem ejtetett vele egy zokszót sem ; szóval a megtestesült szeretet és türelem példaképét láttam benne. Oh Istenem, mivel háláljam meg, hogy nekem ilyen anyát adtál, hisz általa vagyok, ami vagyok ! Bánt és fáj most, idősebb koromban is, hogy fiatalabb koromban könnyelműen megbántottam ; mióta azonban öntudatom kifejlődött, soha semmit sem tettem ellene. Szent volt előttem minden szava, szent előttem most is emléke ! S most is, valahányszor válságos körülmények között vagyok, most is megfontolom, mit szólna hozzám jó anyám, ha így cselekedném. S ha lelkiismeretem tagadólag válaszol, meg nem teszem semmiért sem. Elmondhatom, hogy benne látom az erkölcsi jónak ideálját s amint a múltban, a jelenben is elsősorban ő vezet. Kell-e mondanom, hogy sohasem bántam meg, hogy őt követtem? . . . (173. 1.) — Aki a késő férfikorban is ily gyöngéd gyermeki szeretettel csüng édesanyja emlékén, valóban megérdemelte, hogy a gondviselés a legjobb anyát adja neki ! Pesti tartózkodásának ideje letelvén, a pannonhalmi tanárjelöltek ismételten fölkeresik és kérik, hogy helyeztesse magát a főiskolához és vállalja el vezetésüket. Ő azonban Győrbe vágyik, hogy együtt működhessék Villányi Szaniszló rend- és tanártársával, aki őt igazában emlékirata révén ismerte s szerette meg s aki iránt viszont Acsayban az emlékirat ügyében váltott bizalmas levelezések keltettek mindvégigtartó ragaszkodást és tiszteletet. Évek múlva is büszkén emlegette, hogy a rendi növendékek nevelésére s főkép a tanárképző fejlesztésére irányuló törekvéseivel oly tudós férfiú és lelkes bencés, mint Villányi Szaniszló, szintén azonosította a maga fölfogását. De Győrbe vágyott azért is, mert itt lehetett legtöbb reménye hozzá, hogy a felső osztályokban a magyar irodalom tanítását megkaphatja. Ezt az óhaját