Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

14 A kétévi pesti tartózkodás egyébként is igen jó hatással volt Acsayra, aki ez idő alatt nemcsak szaktudását mélyítette, hanem látókörét is minden irányban szélesbítette. Állandó érdeklődéssel kisérte az irodalmi vállalkozásokat, gondos figyelemre méltatta a rohamosan fejlődő főváros teknikai és művészi alkotásait, az egyetemi tanárokkal való sűrű érintkezésben biztosan elsajátította a tudományos kutatás módszereit. S hogy a jelentéktelennek tetsző dolgokat is mennyire megfigyelte, mutatja pl. az a körülmény, hogy midőn egyizben — 30 év múlva — tanítványaihoz szól s őket a nemes egyszerűségre inti, budapesti tartózkodásának azt a kedves jelenetét állítja lelkük elé, midőn a Városligetből az Akadémiáig omnibuszon ment be a legnagyobb magyar költővel — Arany Jánossal. „Mit gondoltok kedves fiaim — igy szól tanítványaihoz — mit irigyeltem én ekkor ? Nem a fényes fogatokon pompázó urakat és hölgyeket, hanem az egyszerű ruhában, omnibuszon haza távozó nagy költőt — s nem is kiváló tehetségéért irigyeltem, hanem egyszerű bölcsességéért, amely lelki nagysága mellett semmibe sem veszi a világ haszontalan pompáját. Oh — gondoltam magamban — vajha én is ilyen lehetnék ! S ez az irigység oly mélyen fészkelte bele magát a lelkembe, hogy örökre példaképen marad az egyszerű Arany János." — Milyen hatásos magyarázat ez Arany Epilógusához: Az életet már megjártam Többnyire csak gyalog jártam Gyalog bizon Legíöllebb ha . . . omnibuszon. Ugyancsak pesti tartózkodása alatt ébredt föl lelkében a vágy, hogy az idegen nemzetek irodalmát lehetőleg a saját nyelvükön olvashassa s ezért nagy kedvvel fog hozzá legelőször is a francia nyelvnek magánúton való elsajátításához. Egyelőre azonban nem tett benne nagyobb haladást, mert nemsokára rá, hogy hozzáfogott, a lehető legnagyobb csapás érte: 1881. febr. 17-én elhunyt édesanyja. A halálhírre azonnal Esztergomba sietett s hosszabb időn át szinte vigasztalhatatlan volt a nagy veszteségen érzett fájdalmában s egy időre munkakedve is megtörött. Lassankint azonban mégis csak enyhült bánata s rajongásig szeretett édesanyjának képe úgy vésődött a lelkébe, mint aki az örökkévalóság hónából is anyai szeretettel őrködik rajta. Ahányszor csak az anyai szeretetről szól ifjúsági szentbeszédeiben, mindannyiszor édesanyjának emléke elevenül meg a lelkében s mindig úgy emlékszik a megboldogult szelleméről, mint legmegbízhatóbb tanácsadójáról életének fontos és válságos perceiben. Ennek a kegyeletes emlékezésnek, gyöngéd fiúi szeretetnek megnyilatkozásai közül csak egyet idézek Ifjúsági Szentbeszédeinek III. kötetéből, mellyel örök emléket állít jó anyjának s mély bepillantást enged a saját lelkébe is. „Sok, nagyon sok dolog volt reám hatással életemben — mondja — de a múltban, jelenben nincs semmi, ami jellememre oly döntő hatással lett volna, mint édes-