Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1911

5 félszigete, t. i. a két India és Ázsia többi vidékei jelentik a rajta levő kinyilt virágot, az óceánban elszórt szigetek pedig a fakadozó bimbókat és a távoli földek jelentik a leveleket. A földön élő embert ők úgy képzelték, mint a virágon élő apró állatkákat.

2 Mindezen régi népek nézeteire vonatkozó adat igen csekély, s abból is sokszor csak épen következtetni lehet a földre vonatkozó ismereteikre. Annyi tény, hogy egyik-másik nép igen magasan állott földrajzi tudomány tekintetében, s az egyptomiaktól szivárgott is át valami a görögökhöz, a kiknek csak tovább kellett volna fejleszteniök, de úgy látszik, olyan akadályok gördültek eléjök, melyek lehetetlenné tették, legalább egy időre, a továbbépítést. Görögök és rómaiak. Ha a görög ó-kor törekvéseit a természettudományok terén közelebbről tekintetbe vesszük, feltűnő a nagy különbség, mely egyrészt a természeti tárgyak művészi felfogása és előállítása és másrészt azon gyámoltalanság között mutatkozik, mellyel a természeti jelenségek összefüggésének megmagyarázásához fognak. Az ezekre vonatkozó források, melyek reánk maradtak, mennyiség tekintetében össze sem hasonlíthatók azzal, a mi az idők folyamán elveszett. Ilyen körülmények között szerencsének lehet tartani, hogy a későbbi irók a régibb korbeliek nézeteit megőrizték és munkáikban nagyobb vonásokban ismertették, mint például Strabon az összes előtte élt geográfusok nézeteit tárgyalja műveiben. A legelső földrajzi adatokat a legrégibb görög költőnél, Homerosnál találjuk, a ki Strabon szerint a legrégibb geográfus, a mi csak ugy értendő, hogy Homeros költeményeiben találhatók a legrégibb földrajzi adatok feljegyezve, de természetesen minden tudományos összefüggés nélkül. A földet köralaku korongnak képzelte, habár egyetlen egy pozitív adat sincs arra nézve, hogy köralakunak tartaná, hanem ezt a véleményét csak abból lehet következtetni, hogy az Okeanos folyó körülfolyja a földet (II. XIV, 200. XXIII, 205. Od. XIX, 428. s köv.). Ogygia szigete az Okeanos köldöke és az Olympos a föld közepén emelkedik, melyen a görög istenek székelnek és legfelsőbb csúcsán Jupiter van, a honnan a többi istenekre lenéz. A korongalaku föld felett van a homorú, ércből való égboltozat (Od. 3, 2. 15, 328.), mely nyugaton az Atlasz oszlopain nyugszik (Od, 1, 52. 3, 2.), míg a föld alatt ép oly távolságra, mint a milyenre van a föld az égtől, hasonló boltozat emelkedik a földkorong felé és ez a Tartaros (II. 8, 15.). A föld egy nappali és éjjeli oldalra oszlik (xpó? inö tt,sXióv ts és 7cpó; £ó<pov: II. 12, 239. Od. 13, 240.), a melyek közül amaz a föld keleti, ez pedig a nyugati részét jelzi. A IX. században Kr. e. Hesiodus szintén az Okeanostól körülfolyt korongnak tartja a földet, mely a Tartarosban gyökeredzik s ő is az Atlasz vállain nyugvónak tartja az égboltozatot, mely oly távol van tőle, mint a Tartaros alatta. Nyugat és észak már ismertebbek előtte, mint Homerosnál.