Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1910

26 jesiilt. Ma már a ritka munkák közé tartozik és czéljának tökéletesen megfelelt, mert mindazt nyújtotta, a mit a hatvanas évek elején az őskorról tudtak és azt ugy adta elő, hogy a mű olvasásával és rajzaival a kezdő laikus is könnyen fölismerhesse a hazai őskori emlékeket, melyek véletlenül kezeügyébe kerülnek. Méltán üdvözölte tehát Ipolyi Arnold meleg szavakkal a mű megjelenését és joggal mondhatta, hogy ilyen jól megirt munka párja még a külföldi szakirodalomban is kevés van. És ha nézzük a munka megjelenése után az archaeologiai tudomány föllendülését, joggal mondhatjuk, hogy teljesedett a kézikönyv kiadásának második czélja is, az, hogy „a hazai műkincsek kutatása, megismerése és megőrzése minél nagyobb kiterjedésben eléressék." A régi magyar harangokkal s általában a régi bronzöntő-művészet körébe tartozó egyéb tárgyakkal : ágyukkal, keresztelő kutakkal a hatvanas évek első felében, mióta 1859-ben barátjával, Ipolyi Arnolddal a pozsonyszentgyörgyi templomnak 1400 és 1460-ból származó érdekes régi harangjait tanulmányozta, sokszor foglalkozott ; utazásaiban, bármerre megfordult az országban, mindenütt fölkuszott a tornyokba, megtekintette a régi harangokat, hogy azoknak hangjáról, nagyságáról, alakjáról, föliratairól és diszítményeiről a szükséges adatokat megszerezhesse. E mellett 1862-ben Magyarország papjaihoz, néptanítóihoz és harangöntőihez intéz lelkes fölszólítást, kérve őket, hogy a községükben netalán előforduló régi emlékeikről a magyar harangtudomány megírásához szükséges adatokat vele közöljék ; közben több ízben értekezik régi föliratos harangokról ; majd 1865-ben „ ultimatum u-ot bocsát ki, melyben komolyan kéri „a főt. papságot, a vidéki kántor, rektor, segédtanítókat, a kik mindeddig oly botrányos hátralékban vannak, szíveskedjenek a legközelebbi két hét alatt régi harangjaik fölirásairól másolatot venni, miután az eddig összegyűjtött anyag tizedrésze sem annak, a minek széles e hazában lappangania kell, s miről hiteles adataim vannak, mivel többfmegyéből fiókomban még egyetlen egy ismertetés sincs." Ezen komoly fölhívásra újra szerez néhány érdekes adatot, melyeknek leírását örömmel közli a Vasárnapi Újságban (1865. 634. lap); azonban a harangokról szóló mű nem jelent meg, mint szomorúan jelzi, egyedül azon okból, mert úgymond, „munkám ha kijön is, nagyon hiányos leend, mert meg vagyok győződve, ha az egész országot faluról-falura be nem barangolom, Magyarország érdekesb harangjainak nagyobb részét ki nem adhatom." Az Akadémia archaeologiai bizottságának hivatalos kiadványában, az Archaeologiai Közleményekben, melyet 1863-tól kezdve maga Rómer szerkesztett, egymásután közli kisebb-nagyobb tanulmányait, melyek a régiségtudomány különböző ágaiba tartozó tárgyakkal foglalkoznak. Igy mindjárt a szerkesztése alatt megjelent III. kötetben szól — a római castrumok általános jellemzésének előre bocsátása után, a körülményekhez képest elég részletesen — a Keszthely mellett fekvő fenéki római várról, adja rajzát is, az