Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1910

6 a melynek „majdnem gyermekes tökéletlen kivitele nagy örömöt okozott" — irja sokkal későbben — az Árpási széni Jakabról czimzett prépostság czimű munkájában 1863-ban. A theologia sikeres elvégzése után elérkezett a várva-várt nap, fölszen­telésének ideje (1838. julius 26-ika), utána első szentmise-áldozata, melyet a magyarok nagy ünnepén, Nagyboldogasszony napján mutatott be gyer­mekded bizalommal a Mindenhatónak. Szép, örökké nevezetes napja volt ez, a mikor zsenge áldozatát fölajánlá Istennek s utána az Úr oltára előtt megáldhatá „szeretett szüleit és szépreményű fivéreit" s a melynek emlékét hálás kegyelettel szokta megülni későbben is. Rendfőnökének rendeletéből utána Tihanyba került, hogy ottan Bresz­tyenszky Adalbert apát oldala mellett mint szertárnok működjék és készül­jön a bölcsészeti szigorlatra. Alapos tanulás után év végén doktori diplomá­val tért vissza. Ezzel elérte czélját, megnyílt előtte a tanári pálya, a győri gymnasiumban a II. osztálytól kezdve a IV-ig a magyart és latin nyelvet tanította. Kapott tantárgyai nem feleltek meg hajlamainak, pusztán köteles­ségérzetből foglalkozott velük ; örömet és szórakozást a rajzban és festésben talált, melyek iránt már régtől fogva különös hajlama volt s a mikor csak ideje engedte, gyakorolta magát bennök, mint azt növendék korában többek közt készített bakonybéli kolostornak rajza 1, melyről Guzmics I. apát tesz emlí­tést, eléggé tanúskodik. Kisebb-nagyobb szünidejében, a mikor csak teheti, ki-kirándul Győrből a vadregényes Bakonyba, melynek rengetegei iránt nem mindennapi előszeretettel viseltetett vagy az égtiszta tükrű kedves Balatonja mellé s kezdetben tájképeket fest, később természetkutatóvá válik, keres és gyűjt állatokat, különösen növényeket, fölkeresi a kőbányákat, hogy talál­hasson gyűjteménye számára alkalmas ásvány- és kőzetpéldányokat, főleg kövületeket s rendesen gazdagon megrakodva tér haza s otthon gondosan tanulmányozza azokat. A természetkutatást, a mikor csak ideje engedi, foly­tatja Győr környékén is, talál itt is állatokat és különféle növényeket, melyeknek tanulmányozásával folyton bővítette természettudományi ismereteit. Látták ezt társai, főnöke is észrevette a természettel nagy kedvvel és kitar­tással való foglalkozását és utána fölmentette a nyelvek tanítása alól és a természetrajz és természettan előadásával bizta meg. A természettudo­mányok azonban összes melléktudományukkal : a chemiával, astronomiával és gazdászattal együtt kezdetben nem csekély gondot okozott a szerzett előismeretek mellett is, de erős akarata, fáradhatatlan buzgósága, barátainak : a chemiában dr. Schemitznek, a növénytanban Stelznernek jóakaró támogatá­sával végre is legyőzte a kezdet nehézségeit és a tanításnak második évében, miként saját életrajzában irja, már egészen otthonosnak érezte magát bennök. 1 Ezenkívül egy másik rajza is látható a bakonybéli könyvtárban, mely az iskolát és hegyes vidékét, Gáthegyet tünteti föl.

Next

/
Thumbnails
Contents