Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1909

74 húzhassak. Mindenekelőtt nagy emberek életrajzát akarom olvasni, pl. milyen jó lenne, ha ismerném Kisfaludy Sándor életrajzát, kinek szobra itt van a sétatéren. Ők is csak oly emberek voltak, mint mi s az ő életrajzukból meg­ismerhetnők az élet küzdelmeit, s megtanulhatnánk : helyesen élni. Azután útleírásokat olvasok, melyekből a népek életét, lelkületét tanulhatom meg s az így nyert ismereteimet hazám fejlődésére használhatom fel. A regények­ből csak az igazi művészeti, irodalmi munkákat veszem kezembe ; a többi úgyis csak üzlet és rontja a fiatal lelket, aki elhiszi mind, ami irva van. Pedig a regény csak az iró fantáziájának szüleménye. De minek is képzelődöm én is ! Ezt mind előbb kellett volna meg­tennem. Lesz-e még egyszer alkalmam nagyobb utat tenni... ? Mire Imréék felkeltek és reggelizni mentünk, már én tartottam szóval Imrét s magyaráztam meg neki mindent. Délelőtt fürdés a Balatonban (a pezsgő, szénsavas fürdő inkább csak a szívbajosoknak való) azután séta, délután pihenés, majd egy kis csónaká­zás, vitorlással kirándulás, ez a napirendünk. Közben majd csak akad egy kis idő utikönyvek tanulmányozására is. Ma szép idő volt, s voltunk is mélyen benn a Balatonban csónakázni. A balatoni levegő igen jót tesz, azt hiszem kitűnően fogok aludni. Augusztus 10., kedd. Már egy hete, hogy itt vagyunk. Úgy elröpült az idő, alig vettük észre. Naplómba sem irtam, lusta voltam erre is. De utikönyvembe sokat jegyeztem, különösen tihanyi kirándulásunkról (kolostor, visszhang, remete­lakások, balatoni halászat stb.). Jó, hogy tudom a gyorsírást, így sokkal többet tudok hamarjában feljegyezgetni. Voltunk Almádiban, Siófokon, Balatonföldváron. Elég helyen láttam tehát a fürdőző közönséget, s habár Balatonföldvárt mágnásfürdőnek tartják, mégis ez tűnt fel nekem legbarátságosabbnak. A többi helyen igen sokat törődnek az öltözködéssel, még a férfiak is. Igaz, szegény létemre, én ezt úgysem majmol­hatom, egyébként is nevetségesnek és pazarlásnak tartom a sok öltözetváltást. Azt hiszem, tisztességes és tiszta öltözetben mindenütt megjelenhetik az em­ber. A divatnál érvényes igazában a mondás: „Egy bolond százat csinál." Imre magával hozta fényképező készülékét is és számos felvételt csi­nált. Szerintem nemesebb és szebb foglalkozás a rajz, a festés, hiszen ebbe a művész egyéniségét, gondolatát, lelkületét is visszatükröztetheti, s aki ért hozzá, annak még élvezetesebb is, mint a fényképezés. Láttam is több fes­tőt, amint egyes balatoni tájakat megörökítettek vásznukon. No, de ki ehhez nem ért, igen nagy élvezetet találhat a fényképezésben, annál is inkább, mivel manap már annyira tökéletesítették a fényképezést, hogy majdnem művészi fokra emelték. Imre megígérte, hogy minden sikerült felvételből ad egyet nékem emlékbe. Haza szorgalmasan küldözgetjük a képeslapokat. Már Zoltántól is kap-

Next

/
Thumbnails
Contents