Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1909

53 Annyira beleélte magát a tények ez apró elemzésébe, hogy sokszor szinte kimerült bele ereje, s a sok részlet szinte megzavarta abban, hogy belőlök új egészet alkosson. Kötelességei teljesítésében is ez az aprólékosságig való pontosság jellemezte, s amit egyszer így megállapított, abból egy hajszálnyit sem engedett, nemcsak másoknak, de magának sem. Csakhogy megfeledkezett arról, hogy a pontosan kiszámított kötelességeket embereknek kell végrehajtaniok, akik a legkiválóbb tulajdonok mellett is csak gyönge emberek, akik sokszor a legjobb akarat mellett is nem tudták terveit úgy végrehajtani, mint ő akarta. Ezért vont mindent a saját hatáskörébe, s elhalmozta magát oly sok apró részletmunkával, hogy elvonta nagyobb szabású alkotásoktól. Ez a, szinte a ridegségig menő kötelességteljesítés úgy tüntette őt föl, mintha érzéketlen, rideg szive volna; pedig ez a látszat nagy csalódás volt. Hisz maga egész élete nem volt más, mint rendtársai érdekében kifejtett szakadatlan munkásság. De nagyon szívesen vett részt a társaságban is, ahol mindenki iránt rendkívül figyelmes volt; s mivel maga igen szellemes, kiváló tájsalgó volt, mindig tudott a társalgásnak oly fordulatot adni, hogy mindenkinek kedvét kielégítse. Páratlanul fegyelmezte magát; határt szabott minden gondolatának és érzelmének, s innen van, hogy soha semmiféle cselekvésben indulat vagy szenvedély el nem ragadta. Ez a fegyelmezettség tette őt kiváló elnökké, mert sohasem ragadtatta el magát, mert kitűnő megfigyelő képességével nyomon tudta kisérni minden felszólaló álláspontját, erejét és gyöngéjét egyaránt, s a legelágazóbb vitatkozásokat is vissza tudta terelni a rendes mederbe, s ismét ráirányítani a figyelmet a főkérdésre. A leghosszabb, néha öt óráig tartó tárgyalásba sem fáradt bele a lelke, s a legutolsó összefoglalása vagy helyreigazítása ép oly biztos volt, mint a legelején, akár szóban, akár írásban kellett magát kifejeznie. Mert úgy iratait, mint beszédeit a stílus szabatossága, a gondolatok világossága tüntetik ki. Pedig neki sokszor és sokat kellett beszélnie, fogalmaznia, mert a rend anyagi, erkölcsi vagy tanügyi dolgait mindig értekezletek elé vitte, hogy rendtársai véleményét kikérje, főleg pedig hogy érdeklődésüket fölkeltse, vagy a véleményeket egy irányba terelje. Hontvisken született 1842. április 11-én. Atyja gazdatiszt volt, de korán hagyta őt árván, neveléséről a nála majdnem 20 évvel idősebb bátyja, Nándor gondoskodott. Mivel anyja révén a Király-püspök családdal rokonságban volt, mint gimnáziumi növendék megkapta a Király-püspök ösztöndiját s ezért a gimnázium alsó osztályait Komáromban, a felső osztályokat pedig Győrött végezte mindig szép eredménnyel. Sokszor és szívesen tért vissza diákkori éveire s mint főapát is akárhányszor fordult meg Győrött, mindig kérdezősködött azon házakról és utcákról, amelyekben diákkorában megfordult; az utóbbi két évben pedig, midőn kocsin jártam be vele a várost, el kellett vele mennem minden utcába s minden ház előtt, ahol