Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

277 nemzetté óhajtnak olvadni; hova vezet ez, itt közel, nagyon közel hozzánk, hová fog ez vezetni? Szláv uralomra, mely első helyen a mi magyar hazánkat fenyegetendi végveszélylyel . . . Csak egy hatalom, az északi óriás tudja határozottan, mit akar; a többi, ha sejtik is az óriás czélját, ha tudják is, hogy a megvesztegetett hiszékeny Balkán népek közt hidat készít magának a Dardanellákon keresztül Konstantinápolyba, diplomatikai paragrafusok mögé vonják magukat, s a békét papirvárban keresik, félve a nagy európai conflagratiótól, mely saját trónjaikat megingatná, tán eltemetné ... A szláv népek szenvedélyes vaksága megdöbbentő ; önálló nemzeti lét után sóhajtanak, s a panszlavismus lobogója alá szegődnek, nem sejtve, hogy a panszlavismus diadalával az ő nyelvük, az ő nemzeti önállásuk, melyért élnek, halnak, akarva nem akarva bele fog olvadni a nagy északi hatalom nemzetiségébe, melynek őrlő agyarai közt még nevök is feledésbe merülend. (342.) VIII. kötet. Sok népű, sok nyelvű volt már kezdetben ez a mi kedves hazánk, s országunk e gyengesége századokon keresztül szövődve, napjainkig fentartá magát, s ha van, mi a magyar nemzet életrevalóságát fényesen tanúsítja, kétségtelenül az, hogy annyi balszerencse közt kivívta magának az elsőséget, hogy annyi nép és nyelv között, zengzetes, gazdag nyelvét megörzé, tán rég elnéműlt műveltség örökségét. (16.) És a haza benszülöttei, s a később megtelepített szászok, szerbek.. a magyarok irtó harczárói álmadozva fellegig érő zajt ütnek. Ha ez állana, akkor nem léteznének hazánkban. A vádat megczáfolja az, hogy országunkban még mindig élnek és saját nyelvüket beszélik. Hogy hajdani kiváltságaikat az ujabb törvények nem ismerik, igen természetes. A magyar nemzet hódolva a haladó kor igényeinek, feladta saját kiváltságait, mért kegyelne másokat jobban, mint önmagát! (17.) Minő igénytelen eseményektől függ néha országok, századok jövője! A nők gyenge keze hány nagyratörő tervet hiúsított már meg? Valóban nehéz volna meghatározni, ha a történelemben az erőnek jutott-e nagyobb szerep vagy a gyengeségnek ? (32.) Állnak-e még a szírttetős Csesznekvár romjai ? Élnek-e még azon hatalmas tölgyek, melyek útfélen a fáradt vádornak pihenésre intének? Az idő sokat elpusztít, az ember pedig azt, a mit az idő megkímélt. (133.) Mint magyar aggalommal kisérem a német egység törekvéseit, mert nincs befejezve, mert több, vélünk szoros viszonyban álló németajkú ország még mindig túl áll a német egység körén ; s ha végre ezek is beleolvadandnak a nagy német nemzetiségbe, mit hozand ez hazánkra? Azt tudjuk, hol kezdődik a német birodalom, de ki merné meghatározni, hol fog végződni? (162.) Shakespeare lángész volt, mely mindenre ráért, mindent megkísértett, s a mihez nyúlt, az fényesen sikerült. A természetet, az életet olyannak ecseteié, a minőnek tapasztalá, nem a minőnek képzelé; azért irt minden időre. XLIX.