Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

276 nak, kiknek idegen szóval könnyebben esik az irás, mint saját hazájok nyelvén, s mivel életeivök a kényelmes uri élet minden előtt, mindenben a dolgok könnyebbségét keresik. (46.) Mit tart Helfy, az emlékiratok kiadója szép Magyarországról, azt lássa ő; ezt az ujdon uj barátságot Kossuth felróhatja balvégzetének. Hát oda kellett a hajdani kormányzónak jutnia, hogy a magyar hazában csak egy embert találjon, kit múltja kezelésével megbízhatott; oly embert, kit 1849. előtt nem ismert sem ő, sem az ügy, sem a haza? Hát Helíy Ignácznak kellett jőni, hogy Kossuth homlokára a dicsőség sugarait íüzze, hogy aztán ő mint bolygó a kölcsönzött fényt a könnyü-hivők előtt visszatükrözhesse? Ki nem talál ügyének jóbarátot azok körében, kik ismerik, az önmagát itéli el. (105.) Valóságos b. titkos tanácsossá történt kinevezésekor: Egymást érte a szép szó a fővárosból s a távolabb vidékről . . . Lipovniczky István nagyváradi püspök, a régi jóbarát volt az első, ki a hazában szerencsekivánataival megemlékezett rólam... Szinte megdöbbentem, hát mi történt vélem? Én nem érzek magamban semmi változást, nem képzelem magamat sem jobbnak, sem többnek, mint a mi valék s leendek ezentúl. Miért ennyi zaj? (138.) Mit tegyek gondolá a képzelgő, érzelgő lovag, mit tegyek, hogy a jelent, hogy önmagamat feledjem? Megszereztem szép, képes kiadásban azon munkát, melyet egykoron közel hatvan év előtt oly gyönyör-élvezettel olvastam, megszereztem Schmidt Kristóf ifjúsági iratait. — Kezdetben nehezen ment az olvasás, de utóbb beleképzeltem magam a múltba, érzelgő gyermekké lettem, s keresztül éltem még egyszer azon éveket, melyek emlékét kegyelettel őriztem . . . Mosolyogjatok, barátaim, gyengeségem fölött; én, az agg gyermek; a múlt emlékei közt jól érzém magam; az idő gyorsabb szárnyra kelt, s nyugodtabban vártam, minek jönni kell, mire már oly rég készen kellett állnom. (266.) Ilyen az emberi vigasztalás, melynek minden szava keserű könyüket sajtol a sújtottak szeméből ... s mégis jól esik: s ha elmaradna tán kétségbe ejtené a szenvedőket. (270.) Lapozgassanak a nagyok, ha van idejök, lapozgassanak hazánk leviharzott századai történetében s ott fellelendik, mennyire védekeztek őseink az idegenek beavatkozása ellen az ország dolgában; fellelendik, minő hazafiúi féltékenységgel tiltakoztak a koronázási esküben az idegenek részvéte ellen az országtanácsban ... És most rég elavult törvények holt betűire hivatkozva, nem mondom, hogy általában indigénákat, — a hazában lakó, biró és adózó indigénák ellen nincs kifogásom, — hanem oly idegeneket csődítettek a magyar felsőházba (a zsidók házasságáról lévén szó), kik Magyarországot nem ismerik, nyelvét nem értik, s a hazában egy maroknyi földet sem birnak, tehát az ország terhei viseléséhez nem járulnak . . . (304.) A népek lobogóján most nem szabadság ragyog, mint a múlt század alkonyán, hanem nemzetiség: a nyelv és vérrokonok egyesülni, tömör