Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

269 hatalmi állást foglaltunk el, s bizva szerencsénkben, a mely a múltban oly sokszor mosolygott ránk a szerencsétlenségben, oly sereggel indítottuk meg a kormány ezerágú gépezetét, melyet a takarékosság és munkahaladás egyiránt kárhoztat. De már megesett, a jelenkor aligha segítend a bajon. Tán egykoron leend annyi erőnk, hogy gyengeségünket beismerjük; leend annyi bátorságunk, hogy megmérkőzzünk a vészesen terjedő proletariatussal, azzal, mit magyarúl tengődiségnek neveznek. (353.) Lehet, hogy vannak, a kik egyházunk fennálló hierarchiájával meg tudják egyeztetni a tervezett autonomiát? — én nem! Lehet, hogy vannak, a kik vallási buzgóság nélkül is tudnak maguknak autonomiát képzelni? — én nem! A protestáns autonomia a vallás védelmére keletkezett; az újabb szabású kath. autonomia, bármi szép szavakban nyilatkozzunk is, nem indul ki vallási buzgóságból, hanem anyagi érdekből, s főleg azok zaja, kik az államban szeretnének államot képezni s ebben uralgani, vagy tán gazdálkodni. Elméleti lelkesedésünkben megráztunk hazánk földén minden fát, tekintet nélkül arra, ha gyümölcse érett-e? És ha majdan a termést számba veendjük, nem fogjuk-e megdöbbenve azt tapasztalni, hogy míg az éretlen gyümölcsöt kiszemeljük, addig az édesse is elfanyarodik ? Szeretem a szép eszmét, de a hazát jobban. (376.) V. kötet. Szép tehetségű, jó szivü, gyors felfogású, éles itéletű, de könnyű kedélyű és élénk természetű ifjaknál főleg a jellemszilárdságra és akarathatározottságra kell hatni; de erre nemcsak szakadatlan tanpálya, hanem összhangzó eszmelánczolat, elv- és nézetegység is kívántatik, mit az élet korányán sok tanárral nem tudok képzelni. Itt rejlik, ha már e térre vezet képzeletem, itt rejlik újabb nevelési vagy tán inkább oktatási rendszerünk föhibája. Már a gyermekeknek annyi tanárt adnak, a hány a tantárgy; mert a jelszó: alaposság. Elérendjük-e? Kétlem I Ott áll minden egyes tanoda fölött a tanári testület, mondják, hogy kitűnő; ott ragyog, mint csillag, a fogékony lelkű tanítványok fölött, de a csillag minden sugara rendesen más irányban világít . . . melyiket kövesse az ifjú? melyik szerint rendezze szellemvilágát, képezze nézeteit, szilárdítsa elveit? Alaposságot vetünk; nem fogunk-e alaptalanságot aratni? Jellemet hirdetünk, nem fogunk-e jellemtelenségre vezetni? Tanítunk, de nem nevelünk, pedig ez utóbbit, mint állampolgár, többre becsülöm amannál . . . Adjatok a hazának nevelt, jellemes férfiakat, s megszilárdítottátok a jövő alapját; adjatok ingatag elvű, neveletlen áltudósokat, s megástátok az állam sirját. Igen, mondandják az új tanrendszer hivei, a nevelést nem szabad sem feledni, sem háttérbe szorítani, de ez nem az állam, hanem a család kötelessége. És ha a családban elhanyagoltatik a nevelés? És ha a