Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

268 Igen, fogják tán sokan mondani, ilyenek a köznapi emberek ; de a nagyok a körülmények hatalma fölött állanak! A történelemből mást olvasok. (159.) Sok szépet láttam idegen földön, mit hazánkban hiába keresek, de azt a vendégszeretet, mely még most is sajátja a magyar embernek, nem találom fel sehol. Lehet, hogy az idegenek okosabbak, mint mi, de nem jobbak, mint emberek, szeretetre, becsülésre nem méltóbbak. (166.) Ilyen ez a mi fajunk, kivivta nagy hévvel a magyar állam életét, elérte, mi után 18 évi súlyos válságok közt annyiszor s oly keserűen felsóhajtott, most haladjon az ország ügye, a hogy haladhat, majd ha kell, ott leszünk mind, mind ! (315.) Czélom, mondá Perczel Móricz lelkesedésében nem egyszer, czélom a Kossuth-kultuszt hazánkban megtörni! Szegény barátom, vagy nem ismeri, vagy nem akarja elismerni a körülmények hatalmát. Csalódni fog, s a keserű csalódás feldulandja szive békéjét, mely a számkivetésben oly sokszor állt már az örvény szélén. (225.) 1867. okt. 27-én Böszörményi László sajtóügye vert hullámokat a szenvedélyek tengerén, s meg-megingatta az államhajó-kormányát. A túrásból halmot, a halomból hegyet hordanak össze s ennek tetején hazafiúi lelkesedésük égig emelkedik — és a magasban nem látják a hazát. (226.) Emlékszem, hogy (tanügyi) bizottsági üléseink egyikén panaszosan szóba kerültek a katholikusok dús tanodai alapítványai. Ám jó, mondám én (Rónay), hát commassáljunk, s osszuk el a vagyont aránylag. Erre Tisza Kálmán azt jegyezé meg: Beleegyezésemmel soha! Haladjunk tovább, mondá az elnök úr! (249.) (Az akadémiai tűzvész után): Éjfél után három óra lehetett, midőn szállásomra tértem, hogy ott az éj hátralevő részét izgatottan keresztülvirrasszam, s el-elmondjam önmagamnak: csak édes mindnyájunk közt eshetik meg, hogy országunk egyik kincsét, a gazdag képtárt, faboltozat alatt és deszkafalak közt őrizik, s hogy a nemzet által épített palotában ne legyen oly hivatalnok, kinek kötelessége lett volna szemét esetleg a tetőig emelni. (288.) A haza hajdan erős oszlopa a csatatéren, a köznemesség, öröklött uri hajlamai terhe alatt összeomlott; de azért, bár megfogyva, naponta a régi utakon járnak, s gyermekeiknek nem ott keresnek pályát, hol jövőjüket biztosíthatnák, az ipar és kereskedelem munkaterén, hanem a hivatal uri köreiben ; még a polgári- és földmivelő-osztály tehetősb családai is szerencsétlenek, ha egy-egy, tán készületlen drága csemetét nem tehetnek úrrá, — hivatalnokká. És a hivatal-had megdöbbentésig népesedik, felemészti az adó nevezetes részét, s az u. n. urak nagy többsége mégis nyomorog, pedig csak a hazának lehetne panasza, nem a családapáknak, nem a hivatal után sóvárgóknak ; a kormány többet tett, mint szabad volt tennie, nem egy hivatalt teremtve, a melyre csak a kegyeltnek volt szüksége. Ki fogja ennek útját állani? Az új államélet szervezésénél, nagy-