Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

266 (A schleswigholsteini kérdésről.) És özönlött a vér, a két európai nagyhatalom, dictu mirabile, legyőzte Európa egyik legkisebb, de legmíveltebb nemzetét; elfoglalta Lauenburgot, Schleswiget, Holsteint, . . . nagy lön a diadal hire, öröm! Vájjon ki fogja hasznát venni? Tán a messze álló Ausztria? Ezt képzelni sem tudom; a koncz a szomszéd Poroszországnak fog esni ! És ezért küzdött, ezért áldozott Ausztria ; mintha nem volna elég baj saját birodalmában, mintha Itália szép egén nem borongnának vészes fellegek? Igy vala ez már századokon át Ausztriában; a német uralom volt a főczél, ennek alárendeltek, feláldoztak mindent, s mig az árnyékot űzték, addig kisikamlott kezökből a valóság. A sír a nagy német birodalomban setétlik, melynek emlékkövére a kimúlás évét, tán a nagy szláv birodalom ura jegyzendi fel. (310.) (Wiseman Miklós bíboros érsek). 1865. Febr. 15-én halt el az élet azon szemben, melyből jóság, értelem, mély tudomány sugárzott ; e napon némult el azon ajak, a mely oly ékesen hirdette a szeretet, és türelem vallását tülbúzgóság, theologiai elkeseredés, politikai nagyravágyás nélkül, azon ajak, mely oly lelkesedéssel s oly ritka szakismerettel fejtegette nyilvános felolvasásokban a művészet remekeit és Shakespearet. Hányszor láttam, egyszerű világi öltönyben minden kiséret nélkül, vagy ha az idő nem engedte, közönséges bérkocsin Istenházába vonulni, hogy ott fényes segédlettel szolgáljon a Mindenhatónak. (374.) A porta nem azt tekinti, minő vallású volt az elhúnyt (Kmety György tábornok), hanem minő szolgálatokat tőn a török birodalomnak? S mivel ezek kitűnők, bárminő halotti szertartást óhajtanának is barátai, a követség az elhunyt érdemeihez méltó temetéssel kívánja örök nyugalomra kisérni a karsi hőst. (392.) IV. kötet. Az emberi előjog megvan e durva kőtöredékek közt is ; az igénytelenek névtelenül enyésznek el a rengetegben, a kiválóbbakat már a történelmet megelőző hajdankor névvel örökítette meg . . . (17.) Newcastle körül a fekete, a kréta képletek vidékén a fehér, itt a veres szín a szenny. Igaza volt Palmerstonnak, midőn azt állítá, hogy a szenny tulajdonkép nem egyéb, mint helyén kívüli anyag, mely a maga helyén nem neveztetnék szennynek. (19.) Shakespearenek még Londonban sincs nyilvános téren emléke. A világ még mindig a csaták romboló hősei előtt borul le, a teremtő lángész dicsőítése csak kivételes; mintha sejtené, hogy a jövendő mívelt századok valamelyikén el fog némulni a harczok hire. Shakespeare addig is érje be saját műveivel, melyek csak az utolsó mívelt nyelvvel fognak feledésbe merülni. (57.) Én hittem, hogy hazám szerencsétlensége szilárdítani fogja a haza szeretetét; én hittem, hogy nemzetünk szívóssága, mely már annyiszor