Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

263 A klasszikus nyelvek előadásában tanultam az anyáktól és dajkáktól, kik beszélnek a gyermeknek szakadatlanul, s a kisded figyel, ösztönszerűleg figyel, dadog, — végre beszél. Én már az első órán olvastam, fordítottam, nem kis meglepetésére a tanítványnak, ki azzal mentegeté magát, hogy hiszen nem tud fordítani! — Nem tesz semmit, itt vagyok én, csak folytassuk, s ezt tettük óráról órára; utóbb elemeztük a szókat s az ifjü, kit eddigelé csak szabályok tanulásával zaklattak, képes volt segítségemmel fordítgatni, elemezni s a név eseteit, az ige idejét meghatározni ; elébb a nyelvet, azután ebből a nyelvtant tanultuk. Fáradalmas munka volt ez, de az egyedüli üt, melyen sikert remélhettem, mely a magántanári pályán könnyebben alkalmazható, mint nyilvános intézetekben. — Az én időmben mi is szabályokon kezdettük a latin nyelv tanulását, de a szabályt latinúl kellett elsajátítani, néha mielőtt értettük volna; ettől az ujabb kor bölcsesége visszariad; de mi jó hasznát vettük s követve az anyák és dajkák példáját, megtanultuk az idegen nyelvet ugy, mint az összes emberiség megtanulja anyanyelvét. (282.) Ah ez a szép világ, s ez az Animal biceps et inplume, mely míveltségével, erényeivel ég felé törekszik és szenvedélyeivel bevágja magát a porba, hogy onnét koronkint kikelve szeretettel eltagadja embertársát, jó barátját. (312.) A pénzszerzést nem ismertem, birtoka nem nyújtott élvezetet soha, még akkor sem, midőn a kiérdemlett napszám annyi gondot adott; de jártam ntána, mert feledtette a múltat, mert megmentett erkölcsi sülyedéstöl, mert ennek köszönöm függetlenségemet, ennek azon vigasztaló gondolatot, hogy saját munkám után élek, én, kiről, midőn bújdosásra jutottam, ismerőseim azt állították, hogy egy év múlva, ha addig meg nem halnék éhen, a szükség visszaterelend a hazába; mert nem hitte senki, hogy saját jóvoltoniból képes volnék még csak a kenyérhéját is megszerezni. (330.) Volt azonban e munkának (Tüzimádó bölcs) belső, lélektani oka is, gyengeségem; szerettem képzelegni; az ábrándozás még a tudomány körében is jól esett, miért ne élveztem volna e kis örömöt ! életem oly örömtelen ! (347.) Régi szokásom már, hogy nehéz óráimban, hahogy valami utamat állta, ajándékot vettem magamnak, egy könyvet, képet vagy bármi mást, mire nem volt épen szükségem; de mi, ha rövid időre is, örömöt szerzett. Barátaim sokszor mosolyogtak e gyermekes eljárás láttára, de én nem tágítottam, nekem enyhülést hozott, folytattam ; hiszen az élet örömei és fájdalmai fölött első helyen önámítás határoz. (356.) Nem birtam volna meg (az afrikai utazást Livingstone), ha már tiz éves koromban, mint gyapottépő gyerköcze egy gyárban, meg nem szoktam volna a munkát és nélkülözést. Kit selyempárnán ringatnak, kit széltől^ esőtől a nagyon is gondos mamák megóvtak, ki nem tud lemondani a mivelt élet minden kényelméről, az ne menjen Afrikába. (388.)