Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

262 volt szabad, ez megtörte volna a beteg szivét; vigasztalnom sem lehetett, ez lerontotta volna szivében az őszinte barátság hitét; arról meg voltunk győződve, hogy az életben nem látjuk többé egymást, az utolsó szó nem lehet sem játék, sem ámítás. — Szótalanul búcsúztunk! (151.) Az angol papok körében csaknem általános volt azon nézet, hogy a magyar szabadságharcz protestáns mozgalom volt. Sokszor hallottam ez állítást s nem egyszer tiltakoztam ellene, váltig állítván, hogy a magyar haza, ha léteztek volna is itt-ott szűkkeblű, önző nézetek, nemzeti mozgalom volt; hogy népünk valláskülönbség nélkül gyűlt a felemelt zászló alá, s ontotta vérét, feláldozta vagyonát nem a protestantismus, hanem a haza érdekében. A vallási vakbuzgóság nem épen gyengéje a magyarnak, tán inkább, az ellenkező . . . Állításomat nem hitte senki, nem is csodálom : a római katholikus vezetőt az angol nép még a paradicsomba sem követné. (195.) Engem egész életemen keresztül inkább érdekelt a megdöbbentő, mint a kecsegtető : magában a természetben gyerekkorom óta nem a dús növényzetet, nem a virágokat, hanem a hegyszakadásokat, a kopár szirteket kerestem ; a legszebb kertnél mindig többre becsültem a sürü erdőt, a nagyszerű mindig nagyobb hatással volt ábrándozó lelkemre, mint a szép. (213.) Teleki ebédjén engem is felhívtak, hogy szólnék a rómaiak nyelvén ; rászántam magamat s a rövid hetvenkedést igy végeztem : Meminerit Bonaparte, Male-parta Bonaparte peritura. Ezt utóbb Hugó Viktornak még egyszer kellett ismételnem. (252.) Mikor órám ütött, kopogtattam az ajtón, s ha elébb érkeztem volna, inkább a ház előtt járva-kelve vártam be a kitűzött pillanatot, csakhogy pontatlanság hirébe ne essem. Minő vaskalapos pedantéria, kis lelkek tulajdona, mondanák odahaza, hol minél nagyobb lángész valaki, annál kevésbbé tudja, hogy hányat ütött az óra ! Angliában ismerik az idő értékét, itt a munkapályán a pontosság ajánlat, s a magasabb körökben udvariasság. (269.) A tanítványt (Halden Aleket) ezt másoktól hallám, meglepte azon körülmény, hogy előadásaimban nem használtam sem könyvet, sem iratot; mit nem tettem mint tanár soha, mert kötelességemnek tartottam tudni, vagy megtanulni azt, a mit tanítok. Az apa skót származású lévén, beleegyezett, hogy a latin és görög nyelvben ne az angol, hanem saját kiejtésemet használjam, mi könnyebbségül szolgált, mert jobb meggyőződésem visszariadt a nyelvtorzító angol kiejtéstől. (274.) Szerencse, hogy már a hazában is mindig több súlyt fektettem arra, mit a tanítvány a tanárral tanul, mint a kényelmes feladványokra s azok kihallgatására ... A szám- és mértant gyakorlati példákban a palatáblán tanultuk a nélkül, hogy szabályok bebötüzésével zaklattam volna, a példa megelőzte az elméletet, s egyik-másik feladvány sikerült, mielőtt a megoldás szabályait képes lett volna ujjaira szedni.