Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

261 mintha csak a régi romok tiszteletével óhajtanok ellensúlyozni azon kegyelethiányt, mellyel az ősapák hagyományait romba döntjük, eltapodjuk. (100.) Én nem voltam soha, még a hazában sem Kossuth-imádó : s még kevésbbé Angliában ; de idegenek előtt nem emeltem ellene soha panaszos vagy rosszaló szót ; mert neve elválaszthatatlanul összeforrott hazám ügyével s ezt tiszteltem. Én hallgattam; s midőn Amerikából visszatért, bár többen közeledtek hozzá, még Vukovics Sebő is, én távol maradtam ; nem gyűlölségből vagy pártoskodásból, ki is törődött volna az én haragommal vagy szakadásommal? Távol álltam, mert nem hihettem, hogy Kossuth lesz a haza megmentője: s mert meg voltam győződve, hogy a népek, ha valaha, csak akkor döntik le bálványaikat, midőn van mit helyökbe állítani. (107.) Kevesebbet foglalkoztam a jövővel, de annál többet a jelennel ; kevesebbet politizáltam, de többet tanultam; barátaim száma kisebb lőn, de jóakaróim szaporodtak; több volt a gondom, de kevesebb a bajom; s végre is hálával kell elismernem, hogy helyzetem javult . . . (116.) Egyszerű iparosnak, elégült családfőnek látszott, ki reményét nem erőszakolja senkire, ki figyelemmel kihallgatja látogatóját, anélkül, hogy kérdésekkel fárasztaná . . . Ilyen volt Murchison, ki néhány bátor férfival ringatta bölcsőjében legelőször a Földtant. Ily tudósokat csak Angliában lehet látni; az európai Continens iróserege kevés kivétellel alig fér meg saját bőrében. (135.) Ha meg-megszakadtak is saját dolgozataim, nem szűntek meg s használva szabad óráimat, oly szorgalommal irtam, mintha a munkától függött volna jövőm, pedig tudtam, hogy nem életre való, mert csalódásaim keresztül vonultak tudományos kutatásaimon ; szint, kifejezést kölcsönözve nézeteimnek; s igy nem kerülhet a világ elé, ha csak nem akarok minden rendszert ellenem zúdítani ; de mit nekem a világ, mit köszönök a világnak, mit várhatok tőle? Hiszen csak magamnak irok, s ha ez nekem nyugalmat hoz, elég; azon pillanatban, melyben irataim nyugtalanítanak, megsemmisítem azokat. Szeretem a tudományt a tudomány kedvéért, kedvelem a tanulást, a szellemi munkát önmagáért. Az emberek Ítélete nem aggaszt, a hiúság nem bánt, pedig ez a delejtü, mely az emberi törekvéseket intézi, a melynek annyi nyugalom, annyi szerencse áldozatul esik . . . Érzem, sokszor súlyosan érzem, hogy e szűkkeblű, önző törekvés nincs hasznomra^ mert kizár azon körből, melyben élnem kell, mert ábrándozóvá tesz, pedig abból ugy is szép örökséget hoztam magammal a zárdából ; de nem segíthetek, gyengeségemmel nem birok. (141—42.) Az élet reggelén a nők mint tanítványok rendesen szelídek; ez szelídíti a tanítót is, ki volna indulatos, ki volna szenvedélyes ott, hol az emberi sziv e gyöngéivel még nem találkozik? Nőnél a tanulás hasznos, fiúnál életszükség; mi nőnél tán megbocsátható, az a fiúnál nem tűrhető; nőnél a tanítás munka; a fiúnál gond. Elkísértem őket a vaspálya-állomásra. (Lukácséket). Sajnálkoznom nem