Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

260 érdekeivel könnyelmű játékot űznek, azt kellett következtetnem, hogy a szónoklat e íelkentjei először is önmagukat ámítják, mit már oly sokszor tapasztaltam az életben, hogy annyit és addig foglalkoznak szép álmaikkal, míg végre először is ők maguk hiszik azt valóságnak, azután szinre lépnek s a meggyőződés hatalmas szavával hirdetik a jövőt, s a képzelet ragyogó színeivel ecsetelik a tündérvilágot, s a nagy tömeg leborúl... (61.) Azon év végére jutottam, melyben annyi nevezetes eseménynek valék tanúja! S vájjon mit hozott a hazának? Nehéz napokat, csak új és új áldozatokat! Ah, ott a Duna és Tisza mentén hazámfiai szánandóbbak, mint mi, mert könnyebb idegen földön, mint a hazában hontalannak lenni! S mit hozott a lezajlott év nekem? Tanultam sokat s ez vigasztal; haladtam az emberismeretben, ez elszomorít, a csalódás fáj! . . . Az idő- és munkafelosztás régi, még a zárdából öröklött szokásom, s ennek sokat, sokat köszönök; rövidíteni látszik ugyan az életet, mert a napok, az évek gyorsan, észrevétlenül vonulnak el; de miért gyötörném önmagamat, miért hosszabbítanám az időt tétlenség által? Az élet csak az unatkozónak hosszú! . . . (64.) Görgey neve tán kevés kivétellel, egy egész nemzet előtt gyűlöletes. A népek, ugy mint egyesek, szerencsétlenségök okát mindig másokban keresik; igy volt, igy leend ez mindenkor, miért állanánk mi magyarok, mint kivétel az önámításban? Nekünk önigazolási ösztönből szükségünk volt valakire, hogy oda állítsuk a bünpadra ; a véletlen kiszemelte Világosnál s tán végzetesen azt, a ki oly sokszor játszott szerencsénkkel, vérünkkel... s Görgey áruló lőn ! Valóban keserű satirája az életnek, hogy Görgey Világosnál leginkább annak használt, a kit Magyarországon talán leginkább gyűlölt, Kossuthnak. Lehet, hogy a történelem higgadtabban fog Ítélni, mint mi érdekeltek; de a jelen nemzedék nem fog elállani a már kimondott szótól; mert nem akarja, mert nem tudja, legközelebbi múltja egéről, saját kezével letépni azon csillagokat, melyek előtt egykoron leborult. (81.) Többé nem találkoztam a rendkívüli férfiúval (Mazzinival), ki nem magának, hanem az ügynek él, melyért lelkesedik. Fog-e élte uralgó eszméje, Olaszország egysége sikerülni, — ez a jövő titka; ő ugy hiszi, s én azt tartom, hogy rajta múlni nem fog; mert Mazzini nem a szó, hanem a tett embere; mert nem hiu s igy ismeri az embereket; mert elszánt és kiengesztelhetetlen, mert tervei meghiúsulása nem ejti kétségbe s kezdi művét újra, mindig újra, fáradhatlanul, szakadatlanul. Valóban született Conspirator, félelmes pártfőnök, ki eszméivel mindig az ellenség előtt, s titkos terveivel mindig az ellenség nyomán jár. (88.) Korunk e törekvése (régi emlékek kutatása) viszhangra talál lelkemben, csak az sajátszerű, hogy épen most ébred eddigelé még nem ismert rokonszenv a mult lelketlen maradványai iránt, most, midőn a művelt világ elkeseredett harczot viv a mult idők minden, még élő intézménye ellen;