Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

259 a végzet egy csapással, egy czim alatt megfosztotta a kör minden egyes tagját mindentől, mit szerettek, mit birtak, mit reméltek.'(169.) Sok, sok keserű órám, nehéz napom volt; de hálás szivvel kell elismernem, hogy atyai gondviselés őrködött fölöttem, hogy legkétesebb helyzeteimben ott volt mindig a segély, hogy a vigasztalás nem maradt el soha. (257.) Ilyen az ember; az idő szakadatlan folyamában határt képzel magának, ezt új évvel üdvözli, számítja újra és mindig élőiről a napokat . . . mintha a legördült homokszemek nem volnának ugyanazok; mintha az egymásra hulló parányokat meg lehetne különböztetni? (261.) Nem, nem; elég volt ezt egyszer keresztül élni; történelmet irni nem akarok, csak azt jegyzem fel, mi életgondjaimra, jövőmre befolyást gyakorolt; vagy a mi a társadalmi és politikai élet küzdelmeiben érdekelt; a többi induljon a naplók rendes utján: tűznek, enyészetnek! (262.) (A templomban csak azok ülhetnek, a kiknek a plébánia területén saját házuk van). Csak életre való nép ez az angol, mert hát illő, hogy az, ki saját házában kényelmesen ül, kellő helyét az Úr házában is elfoglalhassa. A szegény ember állva is elpanaszolhatja nyomorúságát az Úristennek. (292.) Minő ellentét (Louis Blanc és Ledru Rollin között!); de egyben megegyeztek: mindkettő hive volt az elméletnek, mely mindig szebb, mint az élet, mindenütt jobb, mint az emberek. (304.) Az önbizalom a legerősebb támasza a jólétnek, s a jólét legbiztosabb őre a szabadságnak. (320.) — Az elvesztett szabadságot vissza lehet küzdeni, de az elenyészett nemzetélet mindenkorra sirba száll. (321.) (E két utolsó — Londonban mondott beszédéből!) Az idő ráborította ugyan (lord Lyndhurst) szerepére a feledés leplét, de tekintélyéről a nap sugarai nem sütötték le a homályt. (329.) II. kötet. Fáradtan, kimerülten visszatértem csendes magányomba, s azon gondolattal hajtottam fejemet nyugalomra: hogy fényesebb palotában nem üdvözölték még soha az emberi ész diadalát! hogy királyibb palotát királyné még nem nyitott meg népének soha. (Első világkiállítás Londonban.) (6.) A londoni menekültek nagy része bizalommal néz a jövőbe s az Ígéret földjét Kossuthtól várja, a ki fényes jóslataival a távolban mint átszellemült szabadító ragyog; a törökországi menekültek ellenben, kik egy hosszú éven keresztül Kossuthban csak az embert látták, közel, nagyon is közel, nem vártak csodákat, letettek a jövő reményéről, s kivándorlással, Amerikával foglalkoztak . . . (27.) Sokat tűnődtem önmagamban, s kerestem a politikai viszonyokban az idők jeleit; de gyenge szemmel nem leltem fel azokat; s mivel nem akarom hinni, hogy a hontalanok ügyét kezelő férfiak a népek legszentebb 17*