Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

II. Függelék. Reflexiók, szellemes mondások. Naplótöredék I. em tudom, hogyan, de már rég élt lelkemben azon sejtelem, hogy a tudomány annyit ér, a mennyit használ; hogy hivatásom czélja nem lehet a tankönyv betüztetése; ezt a magasabb osztályú tanítvány megteheti tanár nélkül is; azért a kihallgatásnál nem a sorokat sürgettem, hanem a tárgy szellemét; nem azt kerestem, hogyan tanulták meg hallgatóim a feladványt, hanem hogyan értik azt? s hogy a czélt elérjem, hogy tanítványaimnak a munkát megkönnyítsem, törekvésem oda irányult: a száraz és elvont tudományt lehetőleg népszerűvé, s hivatkozva az életre, példákkal kézzelfoghatóvá tenni . . . (49.) Mindez kezdetben nem ment oly könnyen, nem is oly simán, mint itt elmondám ; sokat, sokat kellett nekem is tanulnom; de egyik óra a másiknak tört utat; a nehézségek tünedeztek; lassankint bontakoztam az elmélet bilincseiből, s minél jobban értettem a tárgyat, előadásom annál érthetőbb lön; mit nagyban segített a természet azon adománya, hogy emlékezetem hü, előadásom könnyű és folyékony vala . . . (50.) Ha természetesnek valljuk is ama törekvést, mely a nagy birodalom népeit egygyé óhajtá olvasztani, el kell ismernünk annak természetes voltát is, hogy a megtört, a megfogyott, de még élő, szivós magyar nemzet nem akart beleolvadni semmiféle idegen, még a legdicsőbb idegen nemzetbe sem ; ez akarva, öntudatosan lehetetlen, nincs oly ember, a legnyomorúltabb sem, ki magát, saját személyes öntudata árán, mással felcserélné: a legboldogabbal sem. Igy van ez a nemzeteknél is; a megsemmisüléstől minden lény visszariad. (60.) .Kinek kedélye, kinek mély érzelme van, — mondja valaki — az nem nagy ember." Igen, igen, nem hiúságból, hanem meggyőződésből 17