Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

188 A jegyzőkönyveket lapozva vette észre, miért is fogadta őt Toldy oly hidegen ; mert ő is, Csengery is, Greguss Ágost is ellene voltak rendes taggá és jegyzővé való választásának. „Miért nem ismertem választásom részleteit Pannonhalmán? Most már késő; tűrnöm kell, mit törni nem lehet; de a pálya örömtelen. Irodalmi lelkesedésem, mely a számkivetésben annyi vigasztalást hozott, mely a hazában annyi reményt nyújtott, ...am. tud. akadémia fényes palotájában hivatalos kötelezettséggé lön ... Ha itt is hivatalok, kenyérgondok határoznak munkás fiaid küzdelme fölött, . . . akkor szegény hazám még soká, soká kell várnod az önzetlen hazafiság » férfikorára! De nem akarok keserű lenni; a haza olyan, minő nehéz viszonyai közt lehet; szegények vagyunk, de csak egy ezer éve, hogy nyugati ég alatt élünk, s még mindig kelet népe vagyunk. A keletiség nyomoruságunk; de életszivósságot tanúsít — s ez reményünk." (IV. 194.) E közben közeledett a képviselőválasztás; Rónavt ismét komolyan fölléptették. Ö azonban csak avval a föltétellel volt hajlandó a jelöltséget elfogadni, ha neki személyesen nem kell bejárnia a kerületet; mert ismét a köszvény kezdte bántani. Megirta tehát programmját, a melyben elfogadja a 67-es alapot, s ez alapon igyekszik a nemzet minden irányú fejlődésére a megyében, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, nevelésben. S a mint számkivetésében csak a hazáért dolgozott, ugy fog fáradozni ezután is tisztán a haza érdekében. Bár beteg volt, a választás napján mégis elment Peér-re ; de csak este ment be a tiszttartó lakására, s itt tudta meg éjfél felé, hogy győzött. Utána mégis kénytelen volt kimenni a választók közé s fájdalmas bajában is meg kellett köszönnie a bizalmat. Ezután mint képviselőre még több kötelesség háramlott, mert szorgalmasan eljárt a képviselőházba is ; este pedig az akadémiai dolgokat végezte. Magában a képviselőházban nem szerepelt, nem beszélt; de azért lelkes szemlélője volt a fejlődő eseményeknek, különösen a koronázás tényének. Mandátumát megtámadták ugyan, de mint alaptalant visszavetették. Vakácziójának egy részét Székesfehérvárott töltötte rokonainál ; másik részét pedig Rimaszombatban, a hol részt vett az orvosok és természetvizsgálók gyűlésén. Maga is értekezett az egyik bizottságban a Kent-barlangról, fejtegetve a cseppkő keletkezését s jellemezve azon időket, melyek a barlangokat előidézték. Felolvasása végén buzdítólag és lelkesítőleg szólt a magyar tudományosság emelése érdekében. A gyűlések után adott egyik banketten megemlékeztek róla is; legmeghatóbb volt Tompáé, a ki nem birván már szóval elmondani üdvözletét, papirra irta: „Midőn a pacsirták mutatkoznak, múlófélben van a tél. E szegény nemzet 18 évig tartott tele is múlófélben van, mert távol vidéken, idegen bokrokban rejtőző, bujdosó pacsirtái immár jelentkeznek, s igy szólhatunk a szebb jövőre nézve: talán, talán . . . Eme pacsirták egyikét, a szerény köntösű, világos fejű, lángoló keblű, hangzatos ajkú pacsirtát, Rónay Jáczintot az Ur Isten éltesse!" Kezet fog-