Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907
218 lén parányi dolgok határoznak a gyermeki sziv boldogsága íölött, s a gyermekek kis világának is vannak nagy gondjai; de örömmel jegyzem föl, hogy a fenség e véletlen balesetben önuralmat tanúsított." (VI. 200.) Bécsben a szegény gyermekek számára bazárt rendeztek; a kis Valéria megtudta ezt, elhatározta, hogy ő is fog bazárt rendezni. Rendezett is; kis papir templomokat, házakat vágtak ki s állítottak össze; mindenkinek dolgozni kellett. Márczius 25-én, Gyümölcsoltó-boldogasszony napján volt a kiállítás — egy krajczár belépti-dij mellett s Aglája barátnéjával együtt ajánlgatta papirkincseit ; szépen gyűlt be pénz, a szegényeknek elég jutott. Különben dolgaik rendesen folytak. Májusban a görög király volt látogatóban gyermekeivel együtt. — Valéria is meglátogatta a görög fenségeket, a kik kissé szabadabban voltak nevelve, zajongtak, rendetlenkedtek, ép azért Valéria nem igen jól találta magát köztök. — Juniusban már Ischlbe mentek, a hol megállapították az új napirendet. — Juliusban szabadságot kapott, hogy baja orvoslására Marienbadba menjen. Innen irt aztán leveleket a kis Valériának, a ki viszonozta szintén levelekkel. Marienbadban rendesen Vaszary Dózsával, régi rendtársával szórakozott ; Samassa kegyesen leereszkedett néha ő hozzá; de Vaszaryval már keveset törődött. Marienbadból Feldafingba ment a királyné és Valéria látogatására. Visszamenet megállt Münchenben, a melyet kissé kihaltnak talált. — Augusztusban már ismét munkához fogtak; kissé nehezen ment, mert a kis fenséget a vakácziói szórakozás kihozta rendes medréből. Augusztus 16-án, nevenapján a király is Ischlben volt, s tudván, hogy Rónaynak nevenapja van, az ebéd alatt „poharat emelve megemlékezett a névnaposról". — Szeptemberben Miratnáréba mentek; három napig szabadságuk volt, ez alatt a kastélyt, a parkot s Triesztet nézték meg; mikor az előadások megkezdődtek, akkor is délutánonkint mindig a tengerre mentek nagyobb dereglyén ; az evező matrózok énekeltek, a kis főherczegnő pedig rendesen megvendégelte őket. Kisasszony napján, Valéria nevenapja előestéjén nagy tűzijáték volt, a mely a kis fenséget igen szórakoztatta; kapott sok sürgönyt és ajándékot; kapott levelet anyjától is, a ki akkor Athenben volt, evvel a megszólítással : „Kedves Galambom!" Szeptember 16-án Gödöllőre mentek, mert azt az orvos ajánlatosabbnak mondta — első sorban a maga részére, mert szeretett szarvasokra vadászni. — Októberban Gödöllőn tanulgattak s többször foglalkoztak Magyarország földrajzával. Valéria szépen kijelelte az ország határait, folyóit, városait, de megyéivel sokszor gyűlt meg a baja. Egyszer csak felkiáltott gyermeki egyszerűségében: „Ha tőlem függene, nem tartanám meg a megyéket, csak a városokat." (VI. 249.) — November 12-én a királyné arra szólította fel Rónayt, hogy Lajos bajor herczeg lányának adjon naponkint egy órát a magyar nyelvben s Rónay, bár a három egymásután következő óra nagyon kifárasztotta, mégis lelkesedéssel kezdte meg a nehéz munkát. Nov. 18-án épen akkor lépett be a király a kis fenség termébe, mikor elszavalta Rónay