Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

217 rem, hogy sok jóval áldottál meg az életben, s azért, hogy éltem legszebb napjait az emberiségnek és hazámnak szentelhettem, leborulva mondok hálát. — Elismerem azt is, hogy az emberi gyöngeségektől nem valék fölmentve, hogy tévedtem, botlottam, s ezért bocsánatot kérek tőled, szeretet Istene! Segíts meg, Uram, utolsó küzdelmeimben, vigasztalj, kérlek, és erősíts, hogy türelemmel viselhessem keresztemet, hogy mindenkivel kibékülve, nyugodtan mehessek elébe végzetemnek. Legyen a te akaratod!" Deák Ferencz összetett kézzel hallgatta végig imádságom minden szavát, magához vont és mgcsókolt. Kívánságára beszólítám a szomszéd szobából barátait, Mikes grófot és Kovács Endrét, szó nélkül fogott velők kezet. „Fájdalmamat nem küzdhettem le, szó nélkül távozám", fejezi be e megható jelenet leírását Rónay. Másnap Rónay a budai várkápolnában mondott misét, hogy áldást kérjen a betegre; jelen voltak József fhg és Klotild főhercegasszony is. Déltájban a várkertben sétált Rónay a kis Valériával s találkoztak a királylyal is, aki rögtön Deákról kérdezősködött. „Végeztünk, felség!" „Szeretem, hogy elkészült, segítse az Isten!" mondá a király és szomorűan tovább ment. Huszonötödikén megjött a királyné s első szava is az volt: „Hogy van Deák Ferencz?" — Deák F. 28-án este S/

411 órakor halt meg. Az első hirt másnap a kis Valéria közölte anyjával. Midőn Rónay belépett, azonnal azt kérdezte, igaz-e, a mit Valéria újságol? Rónay megerősítette. A királyné szemében könny csillogott, s megcsókolta szeretett gyermekét. — Két nappal később azt kérdezte Rónaytól a királyné, hogy mit Írasson a a Deák ravatalára helyezendő koszorú szalagjára? Rónay azt tanácsolta: csak e négy szót: „Erzsébet királyné Deák Ferencznek. — Másnap 4 órakor a királyné személyesen vitte el a koszorút, rátette a ravatalra, aztán az imazsámolyra térdelve imádkozott Deákért. „A koronás fő meghajlott az erény előtt, a királyné hódolt a tiszta hazafiságnak." Februárban Bécsbe mentek, de a köszvény annyira erőt vett rajta, hogy mint tehetetlen gyermeket vitték kocsiba Budán s igy vitték fel Bécsben is a Burgba. Itt történt márczius 12-én, hogy ö felsége a királyné meglátogatta, leült betegágya mellé, s részvéttel vigasztalta, hogy ne aggódjék, ha most teendőit nem teljesítheti is. Márczius végén Angliába ment a királyné s Valériát különös gondjaiba ajánlotta. Rónay hetenkint irt levelet, a melyekben igaz őszinteséggel, mesteri egyszerűséggel és természetességgel beszélte el, néha napról-napra, az illető hét minden nevezetesebb, kisebb-nagyobb teendőit. Néha még a tréfás, humoros dolgokat is mély reflexiókkal kiséri. Mikor Valéria gyermeknagyságú babája, a kinek Feri volt a neve, beütötte az orrát, kedves húmorral irja le, mily részvettel volt mindenki a baba iránt, a melyet távoztakor a királyné ajándékozott Valériának. „Felséged kegyesen meg fog bocsátani, hogy ily kis tárgyakról is megemlékszem, de bajaink, gondjaink nagysága nem egyedül az eseményektől függ, hanem főleg attól, hogyan képzeljük azokat. Az élet regge-