Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

195 nyatlott s a kiváló ember február 2-án meghalt. Emlékiratában kitűnően jellemzi Eötvöst, a ki minden izében tiszta jellemű ember volt, a kiben nem volt nagyzási gőg, a kire nem volt hatással semmi külsőség; a ki forrón szerette hazáját, de ideális terveivel sokszor lépett túl a hazai viszonyok körén. Ideális czéljaiban váltig hitt, s így érthető, hogy sok lelki keserűségen kellett keresztülmennie, mikor legszebb terveit nem valósíthatta meg; sokszor maga is tisztában volt evvel. Midőn egyszer megjött Erdélyből, maga kijelentette, hogy nemzeti sajátságainkra nem lehet oly könnyen alkalmazni az európai eszméket, — de azért továbbra is úgy járt el, mint előbb. Gyöngédlelkü ember lévén, nem tudott szakítani senkivel; sokszor kereste embereit az ellenzéken, s ezek aztán rendesen cserbenhagyták. — „Eötvös József szép lelkén keresztül nézte és Ítélte a világot, azért tervei szebbek voltak az életnél, jobbak az embereknél." Utóda Pauler Tivadar lett, a kivel Rónay soha sem volt bizalmasabb viszonyban, azt hitte, hogy Eötvösnek említett terve most már dugába dőlt. April 20-án találkozott a folyosón Deák Ferencczel, a ki mosolyogva fogott vele kezet s mondá : „Tehát meglesz, szóltam a miniszternek, téged fog osztálytanácsossá kinevezni." Rónay megköszönte Deák szives jóakaratát; de soha sem tudta megérteni, miért volt iránta Deák oly rendkivül szives és előzékeny, mert ö soha sem kereste senkinek a kegyét, s Deáknál sem alkalmatlankodott soha semmiért. Pauler csakugyan őt terjesztette fel, szavai szerint, „mivel a párt akarta, s Deák ajánlotta"; meg is történt a kinevezés. — Evvel vele járt a képviselőségről való lemondás. Hogy azonban a hátralevő néhány hét miatt új választást ne kelljen kitűzni, a kinevezést később tették közzé. Ezután következett az akadémia nagygyűlése, s ezen ő nemcsak mint jegyző szerepelt, hanem fel is olvasott „A szerves élet haladása s a fajok kihalása" czimen, s ez volt az akadémiában utolsó értekezése is. Alig hogy rendezve volt az osztálytanácsosság kérdése, Andrássy meg avval a tervvel állott elő, hogy elfogadja-e a trónörökös mellett a magyar történelein tanítását? Rónay igent mondott; de már a következő perczben aggódott, nem vállalkozott-e elvi szempontból lehetetlen dologra? Akkor természetesen le fogna mondani! A ház küszöbén Horváth Mihálylyal találkozott s önként hozta elő, hogy tudja a miniszterelnöktől, hogy Rónayt jelelte ki tanárnak a trónörökös mellé; ő azonban (Horváth Mihály) Franki (Fraknói) Vilmost ajánlotta neki s kérte is, fogadja Frankit. A miniszterelnök fogadta is Frankit, a tanár azonban mégis Rónay lett. Junius 9-én jelent meg osztálytanácsossá való kinevezése; három nappal később elfoglalta hivatalát, s ott találta egyik benczés tanítványát, az öreg Somlaky Jánost. Hivatalos órái 9—2-ig nagyon lefoglalták, különösen látogatásokkal; volt köztök sok világi pap, telve hiúsággal. Nem szívesen látták benne az egyszerű benczést; Császka György ajánlotta is neki, hogy ha akarja, a primás kinevezi esztergomi kanonokká; ö azonban 13»