Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

155 jár mindenki, s bátran, tartózkodás nélkül nyilatkozik a nemzet sérelmeiről és jogairól ... A köznép itt-ott, s némely túlbuzgó, franczia, olasz, sőt még angol szövetségről is álmodik, de az értelmiség, ismerve az európai viszonyokat, nem számít idegen segélyre. Legsajátszerübb, s ez vigasztalásomra szolgált, hogy a forradalomtól még azok is visszariadnak, a kik Kossuthtól várják a haza fölmentését. A vérnélküli vagy az idegen segélylyel kivívott diadalt örömmel üdvözölnék, de erőszakhoz nyúlni nem akarnak, s ugy hiszem, nem fognak, a mult szomorú emléke még nagyon közel áll. A jelszó Magyarországon: tudunk és fogunk várni! S én azon meggyőződéssel hagytam oda a hazát, hogy magyar nemzetet nem fogják, inert nem lehet elnyomni; s ha én nem élném is meg, ön barátom, még látni fogja a szabad Magyarországot." Az egyszerű polgár, teszi hozzá Rónay, természetes eszével több vigasztalást nyújtott, mint az itt járó írni- és törvénytudó hazafiak egész serege. III. 303—4. S csakugyan a politikai viszonyok mind kedvezőbbre fordultak a magyarokra nézve ugy, hogy Rónay is remélhette, hogy a mit otthon annyira óhajtanak, az idővel bekövetkezhetik, hogy visszatérhet hazájába. Világosan látta ezt az átalakulást Rónay már a schleswigholsteini kérdésben is. Ausztria és Poroszország együtt működött ugyan, de Bismarck alakja már előtérbe nyomul: „a kiről azt tartják, hogy igen eszes és rendkívül erélyes férfiú, kinek vasszive csordultig van a 100 éves porosz aspiratiokkal: Németországot a berlini kalap alá terelni, s a ki az eszközök megválasztásában valóságos porosz lelkiismerettel bir". A háború kitört, ömlött a vér, a két nagyhatalom verte Európa legkisebb nemzetét; elfoglalták Lauenburgot, Schleswiget, Holsteint. Ausztriára, mely távol volt, haszon semmi sem várt, hanem tisztán csak Poroszországra; mintha Ausztriának nem volna mitől tartania Itáliában. De Ausztria századokon át ilyen volt; a német uralom volt a főczél ; ennek rendeltek alá mindent, s míg az árnyékot űzték, azalatt kisiklott kezükből a valóság. A sir, a nagy német birodalomban setétlik, a melynek emlékkövére a kimúlás évét tán a nagy szláv birodalom ura fogja feljegyezni. A mit előre sejtett, nem sokára bekövetkezett, — de ez már a következő korhoz tartozik. Addig, mig ez bekövetkezék, Rónay folytatta tanári és irói működését. 1864-ben május elején Vámbéry Ármin állított be hozzá s közbenjárását kérte. Vámbérynak azonban annyi ajánlólevele volt, hogy Rónay közbelépésére alig szorult. Rövid időn megismerkedett a földrajzi társulat elnökével és főembereivel, előadást tartott a társulatban; aztán megírta közép-ázsiai utazását, s az angol társadalomban teljesen otthonossá lett, mert a hires utazóval mindenki igyekezett megismerkedni. Rónay szívesen foglalkozott a szinműirással már növendékpap korában ; ö volt a szinelőadásoknak is egyik főrendezője. Győrött is szívesen